Egyértelmű a rendőrség hivatalos álláspontja szerint, hogy pokolgépes merényletben veszítette életét a Dembinszky utcában az a vállalkozó, akinek korábban már küldött az alvilág súlyos fenyegetést. Samu Attila, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke megerősítette, hogy a helyszínen robbanószerre utaló nyomokat találtak, és emiatt történt a detonáció, nem pedig gázrobbanás következett be egy megrongálódott vezeték miatt, amint azt a Vasárnapi Blikk állította. Hozzátette: pokolgéppel elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt nyomoznak ismeretlen tettes után.A bulvárújság ugyanis arról számolt be, hogy a merényletet követően felállított, a rendőr-főkapitányság legjobb nyomozói alkotta „super group”, valamint a készenléti rendőrség tűzszerészei nem találtak egyértelműen merényletre utaló nyomokat, sem indítószerkezetet, sem pedig robbanóanyag-maradványokat. A lap tudni vélte azt is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékes vezetői már tudtak a fiaskóról, ám az ügyben hírzárlatot rendeltek el. (H. Lovas)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
