Esküvő a Balaton közepén

Gulyás
2001. 07. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különös látványossága lesz a szombati Balaton-átúszásnak: a tó közepén sorra kerülő esküvő. A jegyespár Révfülöpnél startol, és Bogláron, az 5,2 kilométeres vízi show célállomásán már házaspárként ér partot. Az anyakönyvvezető és a két tanú kis vitorlással érkezik az állami szertartás színhelyére, a násznép pedig a Pelso jacht fedélzetéről szemléli majd a menyegzőt.– Demonstrálni szeretnénk az egészséges életmódot, s a tó vizéből is megüzenjük: egy ötvenéves vagy néhány évvel idősebb embernek nem a tévéfotelben a helye – közölte lapunk kérdésére Kindzierszky Emil 58 éves villamosmérnök, aki a 48 éves Bognár Ilonával, menyasszonyával egy menedzserképző cég tulajdonosaként dolgozik.– A Dunakanyarban nyaralunk, ott úszunk naponta három– öt kilométert, így a Balaton átúszása nem jelenthet számunkra leküzdhetetlen akadályt – mondta Kindzierszky úr. A mérnök – mint elmondta – nem először ússza át a Balatont, ám a tömeges vízi show-n most vesz részt először. A ceremónia helyszínére az anyakönyvvezető, Tahi jegyzője és a két tanú egy kis vitorlással érkezik, a násznép pedig egy elegáns jachttal úszik be a tó közepére. Az esküvői lakoma Badacsonyban, a Kisfaludy-házban lesz. A vőlegény egyébként azt sem titkolta: a Balaton közepén sorra kerülő hét végi házasságkötésén negyedszer mondja ki a boldogító igent, de alighanem ez lesz a legemlékezetesebb.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.