Nem tudom, van-e még Fejér megyében szabadlábon lévő rendőr (elég sokat tartóztatnak le mostanában közülük, nemrég például O. Zoltán dunaújvárosi bűnügyi vezért vitték dutyiba), rendőr nélkül ugyanis zavarosak a közállapotok, az ember nem lehet biztos abban, hol csapják fejbe, már mindjárt Bicskénél, vagy hagyják futni Sárbogárdig. Persze az sem jó, ha olyan rendőrök vigyázzák a megye rendjét, akik most a hűvösön pihennek, megelőzően meg azt hitték, ők fújják a passzátszelet.Ahogy hallom, szegény Vancsik Zoltán szocialista képviselőt és fiát is belekeverték valamilyen szintig az ügybe, ami valószínűleg fatális tévedés, Vancsik honatya nem az a típus, talpig rendes, meg onnan fölfelé is, már csak be kell ezt bizonyítania a hatóságnak. Minderről természetesen kevés a hír, Blikkék nemigen írnak róla, meg az elektronikus gagyimédiumok is hallgatnak. Nem így a Népszava, amely hosszan idézi Takács Gábor ügyvédet, aki az egyik gyanúsított latort védi. Doktor úr a következőket mondja: „Nagyon-nagyon messze jár az igazságtól az, aki azt gondolja, hogy az őrizetbe vett rendőrök a bűnözők szekerét tolták, és nem az ország érdekeit képviselték volna.” Idézett jogász szerint az államnak el kellene dönteni, hogy a bűnözőket vagy a rendőreit védi meg.Vagyis Takács doktor szerint elmebeteg emberek kezébe került a Fe-jér megyei bűnüldözés, csupa szép lelkű és könnyes tekintetű embert bilincseltek rakásra az elmúlt napokban, akik egyebet sem tettek, mint ólevendulacsokrot szagolgattak naplementekor, reggel meg a vadgerleburukkolást hallgatták megfényesedett orcával. (Hallgassuk meg a doktor urat a jogerős ítélet után is.)Szóval nem árt az elővigyázatosság, ha az ember Fejér megyébe utazik mostanában. A puskapor maradjon száraz, meg az aktívabb öklünk is legyen kéznél, ha úgy alakul.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
