időjárás 25°C Ábrahám 2022. augusztus 16.
logo

Freskó

2001.07.17. 22:00

Maga Szabó Zoltán erzsébetvárosi szocialista polgármester nyilatkozott minap az Erzsébetváros nevezetű önkormányzati újságban, méghozzá a Rózsák terei Szent Erzsébet-templom restaurálásáról. (Restaurálni kellene a templomot, le ne szakadjon az első hajó freskóstul.)Ahogyan azt Szabó körzetvezető újságírói kérdésre elmondta, a felújításra javasolt önkormányzati ablak elkészítésének fedezetét nem ebben a költségvetési évben kell megtalálni, ellenben most kéne dönteni arról, hogy igen vagy nem, legyen-e restaurált ablak Szent Erzsébet templomán, vagy ne legyen, és akkor csak úgy, a nyíláson keresztül nézzenek kifele a katolikus hívők. Mindjárt ezután szavazásra került sor az ablakok ügyében, három lépésben voksoltak a kerületatyák (ez a szocialisták indítványa volt), s még párttársai is úgy leverték Szabó Zoltán javaslatát, mint vak a poharat. Működő demokráciában ilyenkor ki szokás ugrani a közeli magaslesről, ehhez képest említett Zoltán nem ugrott ki, csak a szemüvege csillogott sokat sejtetően, mint aki éppen egy eladó menórára spekulál.„Fedezet nélküli ígéretet nem tettem, és nem is tehetnék – nyilatkozta a Rottenbiller utcai demokrata –, a templom rekonstrukciós munkálataihoz véleményem szerint az önkormányzatnak is hozzá kell járulnia, vagyis a következő testületi ülésen újra előállok a javaslattal.”Hogy mi lesz a következő testületi ülésen, ahol Szabó pallér kíván majd előállni, arról egyelőre nincs hír, de ez nem olyan nagy baj, sokkal nagyobb az, hogy a lánglelkű politikus, aki egyébként a magyar Parlamentben szokott trágárkodni, várhatóan a jövőben is itt marad a Rottenbiller utcában, s nyomot hagy maga után, mint a régióvezérek általában.Szorítsunk a templomi freskóért.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.