Két és fél milliárd forint értékű fiktív számla után hatszázmillió forint áfát igényelt vissza egy jugoszláv és egy magyar állampolgárságú férfi, negyven vegyes tulajdonú fantomcége felhasználásával, ám az adónyomozók leleplezték őket – tudta meg lapunk.Még márciusban történt: az APEH Bűnügyi Igazgatósága Csongrád Megyei Nyomozó Hivatalának munkatársai és a rendőrségi kommandósok tetten értek két férfit, akik Szegeden húszmillió forint úgynevezett külföldi utas áfát kíséreltek meg jogosulatlanul felvenni. A jugoszláv állampolgárságú, de hosszabb ideje Magyarországon élő O. Istvánt, illetve a magyar állampolgárságú Sz. Attilát az adónyomozók őrizetbe vették, O. István azóta is előzetes letartóztatásban van.Mint kiderült, a gyanúsítottak hamisított vagy elveszett vámbélyegzőkkel pecsételtek le fiktív készpénzfizetési számlákat, és a külföldi utasoknak járó áfát meghatalmazással kívántak felvenni.Az üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett adócsalás (ami a büntető törvénykönyv szerint maffiajellegű bűncselekménynek minősül), valamint közokirat-hamisítás miatt folyó nyomozás során fény derült arra, hogy a gyanúsítottak vegyes tulajdonú cégeket jegyeztettek be, amelyek tényleges tevékenységet nem folytatnak, „mindössze” fiktív számlákat kibocsátva igényelték vissza a külföldi utas áfát.A házkutatás alkalmával mintegy kétszáz darab, előre kitöltött áfa-visszaigénylő lapot találtak az adónyomozók, amelyekről csak a vevő neve és aláírása hiányzott. Magyarán: az eladók – vagyis a gyanúsítottak – már előre tudták, hogy az ismeretlen vevők mekkora mennyiségben és értékben fognak vásárolni.A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak érdekkörébe tartozó, többnyire Baján bejegyzett negyven vállalkozás 2000 februárja és 2001 márciusa között 1890 darab, csaknem 2,5 milliárd forint értékű fiktív számla után igényelt vissza hatszázmillió forintot, amelynek sorsa egyelőre ismeretlen.Az adónyomozók az ügy felgöngyölítésében a titkos információgyűjtés eszközeit is alkalmazták, enélkül a gyanúsítottak valószínűleg ma is folytatnák tevékenységüket.
Íme egyszerű trükk, amivel gyorsabban megpuhul a burgonya
