Halálos közúti baleset gondatlan okozását állapította meg az ügyészségi vizsgálat Szabó Péter dandártábornoknál, a Belügyminisztérium rendvédelmi szervek védelmi szolgálatának felfüggesztett vezetőjénél.Március 6-án történt Pest megyében az esti órákban az emlékezetes baleset. Mint ismeretes, a dandártábornok egyik kollégájával tartott hazafelé, a szolgálati gépkocsi volánja mögött azonban Szabó Péter ült, s mellette utazott a később tragikus halált halt egyik közvetlen munkatársa is. A vizsgálat szerint egyértelműsíthető, hogy a gépkocsit vezető dandártábornok már ittasan ült a volán mögé, azt viszont nem hozták nyilvánosságra, hogy indulás előtt mikor és mennyi alkoholt fogyasztott.A végzetes ütközés előtt a megengedettnél már eleve nagyobb sebességgel haladó szolgálati autó nem tudott megállni, amikor egy pótkocsis IFA teherautó szabálytalanul kanyarodni kezdett előtte. Az ütközés következtében Szabó Péter dandártábornok utasa a helyszínen életét vesztette. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a halálos baleset osztott felelősség következménye, azaz a teherautó sofőrje is elmarasztalható.
Medveveszély Miskolcon, az alpolgármester óvatosságra int








