Mesék a baloldali értelmiségről

Meghalt a baloldali értelmiség! – a meghökkentő szentencia Régis Debray-től származik. Bár Francois Mitterrand egykori tanácsadója ezt így, expressis verbis nem mondja ki, s nem írja le, a „baloldali” kifejezést pedig nem veszi a szájára, tollára. Mindössze arra szorítkozik, hogy rögzítse: az elkötelezett értelmiségi eltűnt, s a helyét a „mindenhol ott vagyok, mindenhez hozzászólok” típusú fontoskodó figurák vették át. Mégis: az okos és valaha rettenthetetlen Debray mondandója arról szól, hogy a magát elkötelezettnek gondoló értelmiségi nincs többé, legalábbis francia földön...Ez persze nem így van.Ülök a napfényes Luxembourg-kertben, s lapozgatom Debray könyvét. Jó fél esztendeje már, hogy megjelent, de még mindig polémiát és eszmecserét, tisztázást és megújhodást ígérő vitákat kavar, s immár nemcsak francia földön, hanem Itáliában is. A könyv címe: „i. f. suite et fin”, ami nehezen fordítható le magyarra, de nagyjából anynyit jelent: „f. é. (azaz francia értelmiségi), folytatás és vég”. Olasz barátaim hívták fel rá a figyelmemet, közülük is Ernesto Galli della Loggia, a filozófus, aki éppen a minap könyvben hozta nyilvánosságra, hogy ő bizony most, hogy benőtt a feje lágya, végleg búcsút intett a baloldalnak.Mintha a baloldal és az értelmiség – a rút ügyek mellett (is) elkötelezett baloldali értelmiség – helyének és szerepének újraértelmezése zajlana Nyugat-Európa egynémely országában. Franciaországban és olasz földön mindenesetre így van.A jótékony és nem tanulságok nélküli vita egyik alapkérdése: mi tesz valakit a leginkább értelmiségivé? Kiből lesz úgynevezett mértékadó értelmiségi manapság? A filozófusból? A nagy eszmékért lelkesedő íróból? A teoretikus irodalmárból, a történészből, a szociológusból? Debray lefitymáló válasza: napjainkban hovatovább mindenki mérvadó értelmiséginek hiszi magát, ha sikerül megfelelően „mediatizálnia” önnön személyét, azaz minél többször és minél több helyen jelenik meg a sajtóban. Ahol akár butácskán is beszélhet összevissza, mint a körmét reszelgető nyuszi. Továbbá mindehhez elégségesnek látszik még aláírni különféle petíciókat, például az idegengyűlölet ellen vagy a másság védelmében, részt venni a társadalmat hidegen hagyó vagy alkalmasint elborzasztó közös akciózásokban, avagy belterjesen értekezni az emberi szellem óriási és súlyos dekadenciájáról. Függetlenül attól, hogy ezek a valaha nemes és szép „hívó szavak” ma már nem igazán időszerűek, illetve nem ezek az időszerűek, főleg pedig nem így megfogalmazva és kifejtve.Különben is: a mai kor elkötelezett értelmiségije, mondja Debray, intellektuálisan lusta és felkészületlen. Mindig és mindenütt hallatni akarja a hangját és véleményét ismeretek nélkül, felületes információk alapján, ezért többnyire – téved. Előrejelzései szinte soha nem válnak be, klisékben gondolkodik, könnyen osztogat régről ismert és megsemmisítőnek vélt címkéket, a „rossz fiúkat” meglepő könnyedséggel nácizza le, és gyorsan revizionistának minősíti a neki nem tetsző véleményt. Ugyanakkor nem meri újszerűen megközelíteni az igazi tabutémákat.Debray-nek igaza van. Gondoljunk csak arra, hogy néhány évvel ezelőtt ez a baloldali értelmiség, pontosabban egy része milyen nagy hévvel riogatta a franciákat a szélsőjobboldali – egyébként közvetve éppen a baloldal által létrehozott – Nemzeti Front veszélyes előretörésével, Franciaország fasizálódásával! Aztán pedig hogyan robbant szét, esett darabokra ez a szélsőjobboldal, cáfolva az okostojások bölcs előrejelzéseit… De emlékezetes eset Benoit Duteurtre zenekritikusé is. Őt néhány évvel ezelőtt a tényleg gonosz szellemiségű revizionista történészhez, Robert Faurissonhoz hasonlították csupán azért, mert könyvében élesen bírálta a Pierre Boulez-nak és védenceinek nyújtott óriási támogatásokat...A baloldali értelmiségnek tehát, sugallja Régis Debray, újra kell gondolnia a helyét és szerepét. S vannak is nagy és méltó elődök, akiknek a példájához viszsza lehet térni, szellemiségéből lehet meríteni. Példa vehető Émile Zoláról, aki igazi óriás a mai halovány, média termelte értelmiségiek mellett. És Debray most, érett fejjel kimondja: a tényleg mértékadó konzervatív írónak, Raymond Aronnak igaza volt a dolgok megítélésében. S szerinte az emberfia szükségszerűen válik baloldaliból konzervatívvá, ahogy az élet előrehaladtával a tapasztalatai által bölcsebb lesz. Legalábbis akkor, ha nem biznisz számára a baloldali szlogenáradat.Megfontolandó gondolatok ezek. Különösen azért, mert Franciaországban fogantak. A francia szellemiségnek ugyanis mindig is óriási hatása volt/van a világ eszmetörténetére. A hatszögű ország a XX. században például két olyan, a század szellemiségét befolyásoló alkotót, gondolkodót adott, mint Sartre és Camus, hogy ezúttal csak ezt a két, egymással egyébként nem rokonítható szellemóriást említsük.S különösen érdekes, hogy az értelmiség korlátairól éppen egy Régis Debray értekezik. Aki önmaga is ebben a körben mozgott évtizedeken keresztül. Mitterrand elnök tanácsadójaként nem bírálta a hatalmat, hanem a sáncai mögé húzódott. Jól élt belőle. Ő volt a független baloldali értelmiségi. Van ilyenre is példa a független szellemükre oly büszke francia értelmiségiek körében: Guizot, Tocqueville, Chateaubriand...Debray egyébként nem mond sok újat, ezeket a gondolatokat ugyanis mások is megfogalmazták előtte, ám gyilkosan okos mondandója és sodróan jó stílusa a hozzá hasonlókat mostanság elgondolkodtatja mindarról, amit a nem hozzá hasonlók eddig is tudtak. (André Glucksmann, az új filozófusok egyike példának okáért mintegy Debray-nek válaszolva ki is fejtette: azt, amit ő az utóbbi évtizedekben a saját elkötelezett állásfoglalásának érzett, nemegyszer kiforgatták, leegyszerűsítették...)Kuncogtató, hogy Debray azokat teszi nevetségessé, akik nagyon is hasonlítanak hozzá? Ó, igen. Kuncogtató, hogy az övéi közül sokan büszkén és önérzetesen azt vágják most a fejéhez, hogy nincs igaza, miközben jobbára igaza van? Ó, igen. S vajon ezek után ismét eltévelyedhet a baloldali értelmiség? Ó, igen...