Újszerű, eurokonform pszichiátriát alakítanak ki a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, augusztus második felétől lakáskörnyezetben, utcai ruhában, otthonról hozott kedvenc tárgyaik társaságában gyógyulnak majd a befektetett betegek – tudtuk meg Papp Lászlótól, az intézet főigazgató főorvosától.A budapesti X. és XVII. kerületek lakosságának egészségügyi ellátásáért felelős Bajcsy-Zsilinszky Kórházban már elkezdődött a pszichiátriai osztály átalakítása: a műszaki felújítást követően egy lakberendező díjmentesen vállalta a színharmonikus környezet megtervezését, zöld, kék, sárga festést kaptak a falak. Az újszerű próbálkozás eredményeként a kórházi osztály lakáshoz hasonlító berendezést kap majd, a vaságyakat heverőkre cserélik le, képek és falvédők kerülnek a falakra az otthonos miliő megteremtésére. Az utcai ruhás betegek izolációja megszűnik, mert kistelevíziójukat, mobiltelefonjukat is bevihetik az osztályra – mondta Motika Dezső, a pszichiátria osztályvezető főorvosa. Szerinte a pszichiátria gyógyító módszerei nagyon sokat fejlődtek az elmúlt évtizedben, de ezzel nem tudott lépést tartani környezeti, kubaturális szempontból a legtöbb hazai pszichiátriai osztály. Az új terápiás eljárások új környezetben hatékonyabban alkalmazhatók. A korszerű gyógyszerek mellett nincs szükség a hagyományos zárt osztályra, hálós ágyakra. A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban is „kinyitották” az ajtókat. A főorvos elmondta azt is: az intézmény pénze elfogyott, így a bútorzatot adományokból szeretnék összeszedni, ám eddig mindenhol elutasították őket. A pszichiátriai osztályok miliője nagyon fontos a legtöbb pszichés zavarban szenvedő páciens számára. Az otthonias környezet segíti felépülésüket, ami az ott eltöltött napok számában is megmutatkozik majd, így az új osztály működésével a kórház gazdaságos tevékenységét is szolgálja. Reményeik szerint világszínvonalú gyógyítási környezetben tartózkodhatnak majd a betegek.

Jelentést hozhatnak nyilvánosságra Ruszin-Szendi Romulusz ukránpárti és háborúpárti megnyilvánulásairól