Ideiglenesen agusztus 31-től a Vasas Szakszervezet székházába költözik a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) – jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Sándor László, a szövetség elnöke. Tájékoztatása szerint a jelenlegi Dózsa György úti székházból a tervezettnél korábban költözik el a konföderáció, amiért viszont az épület megvásárlója jelentős összeget fizet. A vasasok székházában a tervek szerint már szeptemberben érdemi munka veheti kezdetét, de a szövetség természetesen idővel önálló székházat szeretne magáénak tudni. A konföderáció kész ingatlanvásárlásra, illetve építésre is. Ugyanakkor a tervek szerint az új épületben már nemcsak az MSZOSZ, hanem annak több ágazati szakszervezetei is helyt kapna. A konföderáció ettől összehangoltabb és eredményesebb szakmai munkát, illetve jelentős költségmegtakarítást is remél. Az ágazati szakszervezetek önállóan döntenek a javaslatról. Információink szerint az MSZOSZ elköltözését komoly vita előzte meg, s jelenleg sem egyértelmű a konföderáción belül a szövetség terveinek megítélése. A korábban megjelent közlések szerint ugyanis az MSZOSZ szövetségi tanácsa elutasította annak lehetőséget, hogy a szervezet ideiglenesen a vasasok székházába költözzön.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
