A királynő kalapja

Költő, ügyvéd, politikus vagy romák védelmezője? A liberálisok malmára hajtja a vizet, vagy még mindig erősek benne a néppárti érzések? Mindenesetre a most ötvenéves Furmann Imrét sok helyen nem szeretik.

– Az Üllői út 68. számú háznál a csengő felirata NEKI és Figyelünk. Ebben a több mint százéves bérkaszárnyában található Furmann Imre ügyvéd irodája.
– Ez a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, nem az én irodám. Kilenc ember dolgozik itt, s olyan embereknek nyújtunk jogi segítséget, akiket származásuk miatt ért jogsérelem. Panaszosaink főleg romák. Félreértések elkerülése végett nem általános értelemben vett jogvédő iroda vagyunk, mert bűncselekmények elkövetőit nem védjük, nem is képviseljük. Az, hogy Figyelünk, azt átvitt értelemben is lehet érteni, de ugyanakkor praktikus oka is van, mert ennek a kapucsengőnek a kiírását valaki módszeresen lekaparja, újságjainkat kiszedik, eltulajdonítják. Az úgynevezett mindennapi kis betartásokra írtuk ki, hogy figyeljük, akik ellenünk vétenek.
– Kacskaringós utat tett meg. Fiatalon volt Borsod megyei ügyész, verselgetett, aztán bekapcsolódott az ellenzéki mozgalomba, az MDF alelnöke lett, majd 1992-től egyre inkább közeledett az SZDSZ-hez. Odatartozónak is tekintik.
– Lehet az utamat kacskaringósnak mondani, de én ezt nem úgy érzem. Munkáscsaládban születtem, apám a nyékládházi kavicsbányában dolgozott. Az otthoni élmények máig kísérik életemet. Az elmúlt ötven évben lényegileg mindig ugyanazt csináltam, amit szerettem volna, ha kitérőnek lehet tekinteni a politizálást, akkor az az volt, amiben nem is éreztem olyan jól magam. De hát volt egy történelmi kihívás, elérkezett a rendszerváltozás, aminek egyik alakítója, résztvevője voltam én is. Egészen a Csurka István dolgozata által kiváltott vitáig nem is politizáltam. Jó értelemben vett háttérember voltam, szerveztem, rendezvényeket csináltam. Társadalmasítani akartam a változást.
– Ezt hogy érti?
– Például én voltam az, aki 1990-ben, a választások megnyerése után az ország nyolc részén megnyittatta a határokat. Útlevél nélkül lehetett átjönni és átmenni, a jó szomszédságot, a barátságot akartam erősíteni. Sokan elfelejtették már, de a magyar kultúra napját is én rendeztem meg először Kővágószőlősön. Egyébként ifjú Fasang Árpád zongoraművész ötlete volt, amit először az MDF belső lapjában írt meg, nekem jutott a lebonyolítás. Megszerveztem a szellemi fogyatékos gyermekek által készített tárgyak, festmények országos vándorkiállítását, vagy gondoljon csak az elhagyott zsidó temetők rendbetételének országos mozgalmára. Ezekre büszke vagyok. Ezzel csak azt akartam bizonyítani, hogy úgy érzem, én végig civil maradtam.
– A Csurka-dolgozatnál viszont nem hallgatott.
– Ennek kapcsán nyíltan politizáltam. Többen is harcba szálltunk, az MDF-en belül létrehoztuk a nemzeti liberális szárnyat: Debreceni József, Elek István, Kulin Ferenc, Balázsi Tibor és jómagam.
– A Magyar Demokrata Fórum meggyengülését innen lehet számítani. Önnek a tagsága 1993-ban megszűnt, kilépett a pártból.
– Nem léptem ki. Egyszerűen nem választottak meg az országos elnökség tagjának. 1994-ben még visszaválasztattam magamat, majd elmúlt a tagságom.
– Azt is mondták, hogy az SZDSZ ügynöke lett.
– Megfogalmaztak ilyet annak idején valóban. Én ezt butaságnak tartom. Mi, akik létrehoztuk a nemzeti liberális csoportot az MDF-en belül, az válasz volt az I. és VIII. kerületi népi-nemzeti körök megalakulására. Ez a nemzeti liberális csoport a magyar történelemből, a magyar hagyományokból olyan emberek eszméit tartotta követendőnek, mint például Kölcsey Ferencé, Széchenyi Istváné, és éppen ezért nem értettük, hogy egy magát néppártnak nevező pártban ez miért jelentett gondot.
– A baj csak az, hogy a reformkori liberalizmus más volt, mint amit ma annak tartanak. Sokan nemzetietlennek vélik a mai liberalizmust.
– Ostobaságnak tartom, hogy a magyar közéleti gondolkodásban ez ilyen értelmet nyert. A magyar társadalom, ha európai társadalom akar lenni, akkor nyilván kell hogy jellemezze a liberalizmus.
– Ez rendben is van. De akkor miért szavaz a parlamentben a liberális párt majdnem minden nemzeti ügy ellen?
– Nem vagyok a szabad demokratáknak a tagja, sem ügynöke, de ez így nem igaz. Ők a politizálásnak egy más formáját, más módszerét alkalmazzák, mint ami a pártstruktúrákban jellemző volt Magyarországon. Az SZDSZ-t nem tartom nemzetietlennek.
– Lényegében 1993-ban hátat fordított a politikának.
– De a közéletiségnek nem fordítottam hátat. Újra fel kellett építenem az ügyvédi klientúrámat, de ez a munka önmagában nem elégített ki, és 1994-ben megszerveztem a kisebbségi jogvédő irodát. Először ketten voltunk, ma már százhúsz ügyvéd dolgozik nekünk országosan. Van vidéki irodánk is.
– Miből fizetik őket?
– A Soros és a Ford Alapítvány támogatásából, különböző nagykövetségek támogatásából, amire évenként pályázni kell, és kismértékben támogat a Cigány Közalapítványon és az NEKH-n (Nemzeti Etnikai Kisebbségi Hivatal) keresztül a magyar állam is.
– A NEKI nemcsak jogsegélyszolgálattal foglalkozik, hanem képviseli a sértettek ügyeit?
– Amikor elvállaltam ezt a munkát, akkor két feltételem volt. Az egyik, hogy konkrét legyen ez a jogi segítség, mert általában könnyű szeretni a romákat, de amikor kellene valamit csinálni, akkor egyre kevesebben maradunk. Évente százötven-százhatvan panasz szokott érkezni, harminc százalékban tudjuk megállapítani, hogy valóban diszkrimináció történt, és abban eljárunk. Ügyvédet adunk, képviseljük az ügyfelünket, bírósági eljárásokat indítunk. A másik feltételem az volt, hogy működésünk legyen folyamatos. Olyan típusú iroda sem Európában s talán a világon sincsen, amely kifejezetten arra jött létre, hogy nemzeti, etnikai jogsértések esetén konkrét képviseletet biztosítson úgy, hogy ez az ügyfelek részére ráadásul ingyenes.
– Miért hallgatott a zámolyi ügy kapcsán?
– Nem fordultak hozzánk a zámolyiak.
– Talán azért nem jöttek, mert bűnügyi vizsgálat folyik? Hiszen azt mondta, hogy bűnözőket nem védenek.
– Nem erről van szó. A sajtó óriási felelőssége, hogy egyik részük teljesen pozitívan próbálja beállítani a romákat, a sajtó másik része pedig csak negatívan láttatja a zámolyiakat. Ahelyett, hogy korrekten tájékoztatnák a közvéleményt arról, hogy milyen volt a romák sorsa. Ön bűnözőket emleget. A kétéves gyerek, a hetvenéves néni csak nem bűnöző? Nem kellene az egészet összemaszatolni.
– Nem rájuk gondoltam, hanem a valódi bűnözőkre. Zámolyon gyilkosság történt.
– Összetett kérdés ez. Miért probléma az, hogy a zámolyi romák Strasbourgban beperelték Magyarországot. Miért keltett ez közfelháborodást? Angliát, Franciaországot és más országokat is be szoktak perelni Strasbourgban, azért van ott emberjogi bíróság. Anglia ettől még demokratikus ország, nem esik le a királynő kalapja sem.
– Magyarország azonban más helyzetben van. Ártanak a jó hírének az ilyen ügyek. Az ön irodája mintha túlságosan át lenne politizálva, s a liberálisok kihasználják ezt a helyzetet.
– Az iroda politikai pártoktól függetlenül látja el tevékenységét. Az emberi jogok kérdésében azért a bal- vagy baloldali irányultságú pártoknak nagyobb a tapasztalatuk, a gyakorlatuk. Talán ez sem véletlen.
– A keresztény, konzervatív pártoknak sem kisebb. Nem hinném, hogy a Kádár-rendszer baloldali irányultsága élen járt volna az emberi jogok elismerésében.
– Hagyjuk a Kádár-rendszert, az nem volt baloldali. Nem fogunk soha sem ötről a hatra jutni, ha nem a klasszikus vagy a normálisan működő társadalmak fogalomrendszerét használjuk.
– De hát itt sincs még klasszikus, nyugati értelemben vett baloldal.
– Így nem tudunk megegyezni. Ha én azt mondom, hogy szocialista, akkor ön azonnal rávágja, hogy Kádár-rendszer. Én azt mondom, a Kádár-rendszer nem volt szocialista, semmi köze sem volt a szocializmushoz. Nekem az a véleményem, hogy az emberi jogok mindig a baloldali hagyományokhoz kötődtek.
– Tehát a Horn–Kuncze kormány alatt nem voltak önnek emberi jogi problémái?
– Dehogynem. Tessék visszalapozni az újságokban, hogy mennyire nekimentünk Kuncze Gábornak a székesfehérvári romaügyben vagy a rendőrségi atrocitásoknál. A két rendszer között van egy különbség: akkor volt párbeszéd, most ennek a párbeszédnek híján vagyunk.
– Nem azért van ez így, mert ön negatívan elfogult a jelenlegi kormánnyal szemben?
– Az lehetséges, de nem rólam van szó. A történetekben én mindig negyed- vagy ötödrendű szereplő vagyok. Vannak kérdések, amit meg kell beszélni. Az úgynevezett Horn–Kuncze kormányzat alatt ez a társadalmi párbeszéd sokkal erőteljesebb volt.
– Én úgy éreztem, hogy a szocialista–szabad demokrata kormányzás alatt ez a párbeszéd hiányzott, a vezetés diktatórikus volt.
– Én viszont úgy éltem meg, hogy akkor a párbeszéd sokkal élőbb volt, pedig ugyanebben a közegben dolgoztam. Persze van, akinek ez a politikai stílus tetszik, van, akinek a másik. Nem hiszem, hogy egymással szembe kellene állítani a két rendszert. Az igazság részekből áll. Mindenesetre kisebbségi, romakérdésekben szükség van a párbeszédre. Hosszú távon az a célom, hogy ezt az irodát előbb-utóbb roma ügyvédek, ügyvédasszisztensek irányítsák. Minden segítséget megadok, hogy ők képviseljék magukat, vegyék kezükbe a sorsuk irányítását.