A zalaszentgróti öreg híd

Az individuális motorizáció korában a lassan már minálunk is az autópályák tempójához idomuló ember szeme elől rejtve maradnak a közutak olyan becses emlékei, mint a régi hidak. Az apostolok lován közlekedők hamarább észreveszik ezeket. Magyarországon tucatszám állnak még kisebb-nagyobb kőhidak – a török időktől a XIX. századi reformkorig –, amelyek túlélték a háborúk pusztítását és a békeidők modernizálását. Ilyen szerencsés műemlékünk a zalaszentgróti öreg híd.„Ez az ősi település nem esik bele semmiféle országos jelentőségű főútvonalba, csupán a Zala keleti partján húzódó összekötő út szeli át a belterületét. De ez az út sem keresztezi a folyót, s talán ennek tulajdonítható az a különleges körülmény, hogy a zalaszentgróti Zala-hídról csak kevesen vesznek tudomást” – írja a régi magyar hidakról a legutóbb, 1970-ben megjelent szakkönyv szerzője, Gáll Imre. Vélhetően ennek a körülménynek köszönhető az is, hogy az 1846-ban elkészült közlekedési emlék megúszta a lebontást.Az eredeti formájában megmaradt négynyílású kőhíd szélessége 6,7 méter, teljes hossza 43 méter – ezzel a harmadik leghosszabb áthidalású régi közúti híd Magyarországon –: nyílásainak hossza 8,85 méter, azaz 4 öl és 4 láb. A három ék alakú középpillér és a hídfők faragott kőből készültek, a boltíveket kétsornyi téglából építették, a mellvédek tégla-, illetve vegyes falazásúak. Különösen szépek a kőből faragott vízköpő nyílások és a kerékvető kövek, amelyek egyikét-másikát felére koptatták a tengelyek az évszázados használat során.Helyén az 1700-as évek végén fahíd állt. Zala vármegye közgyűlését 1795-ben írásban figyelmeztette a császári Helytartótanács, miszerint „a felolvadott hó és esőnek mostohasági miatt megh romladozott utak megh igazíttásáról” haladéktalanul intézkedjék. A tekintetes vármegye az évi közgyűlési határozatába belevette egy tartós kőhíd megépítésének tervét. Elkészültéig azonban még sok víz lefolyt a Zalán. A napóleoni háborúk közterhei miatt csak 1834-ben került ismét napirendre „Szent Gróth Mezőváros” építendő hídja, és még újabb nyolc esztendő telt el, mire a közgyűlés utasította Hertelendy Imre főszolgabírót a tervek és a költségvetés elkészíttetésére. Újabb gondot okozott, hogy a kivitelezéssel megbízott keszthelyi kőfaragómester 729 forint 50 krajcárral többet kért a Helytartótanács megszabta előirányzatnál, ezért más vállalkozókkal is versenytárgyalást kellett lefolytatni. 1842-től két évig csak a szükséges építőanyagot szerezték be és a köveket faragtatták meg, a munkadíjat közmunka-kötelezettséggel igyekeztek csökkenteni. Végül Zala megye jóváhagyta rabmunka igénybevételét: húsz enyhe elítéltet rendeltek a szentgróti uradalom fogházába, tizenkét hajdú felügyeletével, napi két font kenyér, főtt étel és meszely bor ellátmánnyal.Ezzel 1844 tavaszán megkezdődhettek a hídépítés munkálatai, amelyek – a nyugatról az első pillér déli oldalába bevésett dátum szerint – 1846-ra be is fejeződtek. A zárszámadást az év novemberben terjesztette a közgyűlés elé Tolnay Károly főszolgabíró, a még ki nem fizetett számlákkal és az el nem költött 320 forint 8 krajcárral együtt. A modern idők közlekedésére is alkalmatos szélességű, 12 tonna teherbírású „műtárgy” aszfalttal burkolva – a mellé épített vasbeton híddal párhuzamosan – a közelmúltig helyi forgalmat bonyolított le. A 155 éves hidat az idén júniusra renoválták, helyreállították eredeti kőburkolatát és faragott részleteit, rendezték a környezetét. A szentgróti öreg Zala-hídnak minden esélye megvan, hogy akár évszázadokkal túlélje az 1960-as években épült szomszédját.