Arcunk – idegen szemmel

Egy tíz-egynéhány milliós nemzet tagja számára mi tagadás, van abban valami lélekemelő, amikor azt tapasztalja, hogy egy francia és egy angol tudós – bár kölcsönösen megtanulták a másik anyanyelvét is – egymással mégis magyarul cserél gondolatokat. Számos ehhez hasonló esetnek lehettem szem- és fültanúja a napokban a közép-finnországi Jyväskyläben megrendezett V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus idején. Bár a résztvevők zöme született magyarként – és különböző államok polgáraiként – utazott oda, ám tekintélyes számban voltak olyanok is, akik számára nyelvünk elsajátítása nagy szorgalmat igénylő kaland volt.
Ez utóbbiak csoportja bizony különös csodabogarak gyülekezetének számít napjainkban, amikor szinte mindent gazdaságossági szempontok alapján, a befektetett idő/pénz és a megtérülés viszonylatában értékelnek. A hamburgi egyetem hungarológiai részlegének német professzora előadásában nyíltan ki is mondta, hogy még az anyagilag jól álló hazájában is voltaképpen luxusnak minősül egy viszonylag kis létszámú néppel, illetve a magyarságtudománynyal foglalkozó intézet működtetése.
A magyar kultúrát mélységeiben csak magyarul lehet megismerni. Éppen ezért a legnagyobb elismerés illeti meg azokat az idegen ajkúakat, akik ezt nemcsak megismerni és megérteni kívánják, hanem egyúttal arra is törekszenek, hogy a saját kultúrkörükben másokkal is megértessék, megéreztessék azt, amire ők egyszer rácsodálkoztak, mert valamilyen kifürkészhetetlen módon a kultúránk szerelmesei lettek. Bár az ilyenek csodabogarak a javából, de nekik is szükségük van a bátorításra, a megerősítésre, az emberi és szakmai visszajelzésekre. Hiszen sokszor elszigetelten dolgoznak, s egészen más a levél vagy a telefon révén való kapcsolattartás, mint a személyes találkozás. A tudományos hozadéka mellett ez adja az ötévente megrendezendő nemzetközi hungarológiai kongresszusok jelentőségét.
Volt már rá példa, hogy igen jelentős beosztásban lévő személy hallani sem akart a magyarságtudomány művelőinek rendezvényéről, mert alulműveltségéből eredően azt gondolta, hogy a hungarológiának köze van a hungarista mozgalomhoz… Örvendetes, hogy mind a Magyar Köztársaságnak elnöke, mind pedig a kormánya figyelemre méltó gesztussal jelezte: fontosnak tartják ezeket a találkozókat. Az, hogy Mádl Ferenc elutazott Jyväskyläbe fogadást adni a kongresszus harminc országból érkezett résztvevői számára, több volt, mint protokolláris esemény: tisztelet, elismerés és köszönet fejeződött ki benne mindazok iránt, akik a hungarológia művelését hivatásukként végzik, legyenek bármilyen ajkúak is. Pálinkás József oktatási miniszter sem csak azért volt jelen, hogy eggyel szaporítsa a megnyitóbeszédet mondók számát. Az egyik délutáni programon kifejtette gondolatait az oktatásügy és a hungarológia kapcsolódási pontjairól, s jó alkalom volt arra, hogy ezen a téren is eszmecsere induljon meg a kultúra és a tudomány, illetve a hatalom művelői között.
A kongresszus fő témájaként éppen a hatalom és a kultúra összefüggéseit jelölték meg a szervezők. Ahogy a miniszter fogalmazott, a hatalom finom hangolásához nélkülözhetetlen a kultúra. Valóban, megalapozott tudományos háttér nélkül legfeljebb csak felszínes, gyorsan feledésbe merülő látszateredményeket érhet el a politika. Isten mentsen attól, hogy bármely tudományág a politika szolgálóleányává váljon, de óvjon meg az ég attól is, hogy a hatalom ne éljen a tudomány által számára nyújtható segítséggel. Megengedhetetlen luxus, hogy e két egymásra szoruló szövetséges ne találjon partnerére. Ez mindkét féltől az eddiginél nagyobb odafigyelést kíván.
Csak két példa a számos lehetőség közül. A hungarológiai kongresszus tudományos programját egy sor kulturális program egészítette ki, többek között vagy kéttucatnyi kiadványt is bemutattak. E nívós mezőnyből is kiemelkedett a kilencrészes Encyclopaedia Humana Hungarica CD-ROM-sorozat, amely a széles értelemben vett művelődéstörténet számos ágát (történelem, nyelvtörténet, irodalomtörténet, művészettörténet, zenetörténet, tánctörténet, vallás- és egyháztörténet, történeti földrajz, életmód, az újabb korokban színház- és filmtörténet) felölelve, közérthetően dolgozza fel a magyarság históriájának egymást követő korszakait, egészen a napjainkig. Bár e hat évvel ezelőtt útjára indított sorozat darabjaiért több rangos díjat is kaptak készítői, különös módon az elismerések növekedésével egyre kevesebb anyagi támogatásban részesültek. Ezért az eredetileg magyarul, németül és angolul is megszólaló sorozat az ötödik résztől már csak a magyar alapváltozatban készülhetett el. A kongreszszusi bemutatón élénk érdeklődést keltett a sokrétű információknak ez a kincsestára, mivel nemcsak eredeti célkitűzésében, a hazai középiskolásoknak eljuttatva bizonyult ragyogó interaktív taneszköznek, hanem mert egyúttal kiváló lehetőséget nyújt ismeretszerzésre a múltunkat és kultúránkat megismerni vágyó külföldiek számára is. Noha a sorozatot gondozó Enciklopédia Humana Egyesületnek kész tervei vannak arra is, hogyan lehetne ezt az anyagot akár DVD-változatban, akár az internet révén is népszerűsíteni, anyagi gondjaik miatt ezzel csak a képzelet szintjén tudnak foglalkozni. A kongresszus 43 szimpóziuma közül az egyik legérdekesebb az Újváry Gábor és Varga J. János által szervezett, a külföldiek magyarságképeivel, illetve a magyarságképünk külföldi alakításával foglalkozó tanácskozás volt. Jóllehet az elhangzott előadások is igen sok vetületét megrajzolták e témaköröknek, azt tervezik, hogy a kapott tablót a kötetbe gyűjtés során kiegészítik, s a megmaradó fehér foltokat pedig a jövőben megkísérlik feldolgozni.
Aligha fér kétség ahhoz, e kezdeményezések nem csak a tudomány szempontjából ígéretesek, s lehetne még sorolni a hozzájuk hasonló, további, felkarolásra méltó munkákat. Mivel a tudomány emberei nem feltétlenül mozognak otthonosan a pénzkijárás útvesztőiben, nem lenne haszontalan a hatalom részéről valami módon eléjük sietni. Hiszen jó esetben a hatalom szolgálat, s nem elégedhetünk meg azzal, hogy így is, úgy is akadnak olyan külhoni csodabogarak, akik meg akarják ismerni nyelvünket, múltunkat és kultúránkat. Az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén különösen elemi érdekünk, hogy minél többekben keltsük fel az érdeklődést irántunk, s nyújtsunk magunkról könyvek, CD-k, DVD-k, internet révén sokrétű és megalapozott ismeretet számukra – lehetőleg az anyanyelvükön. Önmagunk hatékony megismertetéséhez azonban az is szükséges, hogy pontosan tudjuk, az egyes országokban milyen képek éltek és élnek rólunk, vagyis milyen az arcunk idegen szemmel.