Egy kis séta

Forró nyári nap volt. Szombat délután. Aki csak tehette, futott a vízhez, a lágy habokba. A város kihalt arcát mutatta. Kutyák nyúltak el az árnyékban, koldusok választották a kapualjat. Az Emke aluljáróban kókadó fejjel várták a szerelmes gavallérokat a virágok.

Forró nyári nap volt. Szombat délután. Aki csak tehette, futott a vízhez, a lágy habokba. A város kihalt arcát mutatta. Kutyák nyúltak el az árnyékban, koldusok választották a kapualjat. Az Emke aluljáróban kókadó fejjel várták a szerelmes gavallérokat a virágok.

Egy, csak egy legény volt talpon a vidéken, egy hetvenes, már erősen kopaszodó férfiember, de látszólag ő is cél nélkül bolyongott, miközben megbámulta a metróból kiszédülő embereket. A járókelőknek feltűnt az öltözete, éppen ezért jobbnak látták elhúzódni tőle. „A Gyűjtőből szökött ki” – állította egy jól értesült öregasszony. „A bolondokházából jött” – pöfögte egy másik.

Eközben a férfiember gyerekes izgalommal szívta magába, amit látványban az aluljáró kínált. De a csíkos pizsama, ami rajta volt, meg a mezítelen láb megzavarta a konvencióhoz szokott pestieket, és hamarosan egy rendőrfiút is előkerítettek.

A férfiember nem zavartatta magát a jard láttán. Ahogy az illik, tisztességgel köszöntötte, és elmesélte, hogy első alkalommal jár Pesten, és először van alkalma arra, hogy kicsit körülnézzen. „És hol lakik?” – faggatta a rendőrfiú. „Egy kis faluban, Pest megyében – felelte amaz –, de ezekben a napokban a Rókusban várom a doktorokat.”

Addigra már szépszámú nézősereg verődött össze az aluljáróban. A rendőrfiú, aki még nem élt azidőtt, amikor faluhelyen a nyár közeledtével mezítláb jártak a gyerekek iskolába, s történetesen a Balaton déli partján lakók egyike-másika úgy halt meg idős korában, hogy nem jutott el a tihanyi apátságba, nehezen tudta elképzelni, hogy a férfiembert nem a bolondokházából repítették ide, a város közepébe. Hiába, a sok rablás és robbantás megtette a hatását.

A férfiembert nem hozta ki a sodrából a közönség és a rendőrfiú jelenléte. Nem erőltette meg az agyát sem, hogy további magyarázatát adja a sétának. A kórház bejáratánál ugyanis kiderült, hogy valóban a belgyógyászaton fekszik, a főorvos úr kedves betege. A rendőrfiú elköszönt tőle, és a lelkére kötötte, hogy ha legközelebb kirándulni megy, lehetőleg utcai ruhában tegye, és a lábára is húzzon bakancsot.

„Honnan jössz?” – kérdezte a szomszédja a kilences kórteremben.

„Az életből – felelte a férfiember. – Megnéztem Pestet.”

„No, Jóska barátom, ugye, magas a Gellért-hegy? Ugye, nagy a Duna? Ugye, gyönyörű Pest?”

Lassan engedte ki a gyomrából a rossz levegőt, és csendesen azt felelte:

„A mi falunk szebb.”

És nem vágyott többet egy kis sétára.