Egy korszak vége

Végképp eltűnik a Bokros-csomag. A monetáris tanács keddi döntésének értelmében októbertől megszűnik a forint csúszó leértékelése, és ezzel az egykori pénz-ügymimniszter nevével fémjelzett intézkedéscsokor utolsó eleme is megszűnik. Talán az egyetlen értelmes, szükségszerű eleme.
A csúszó leértékelés hat évvel ezelőtti bevezetése – ebben kivételesen mindenki egyetért – egyértelműen jótékony hatással volt a pénzügyi folyamatokra: leszorította az inflációs várakozásokat és csökkentette a pénzügyi spekulációk lehetőségét. A keddi döntés gyakorlati jelentősége ugyanakkor már csekély, jelképes értékű: a forint árfolyamsávjának plusz-mínusz tizenöt százalékra szélesítésével a 0,2 százalékos havi leértékelési ütem fenntartásának nem maradt túl sok értelme.
A csúszó leértékelés megszűnése tehát inkább elvi jelentőséggel bír: végképp lezár egy korszakot, amelyre a magyar családok túlnyomó többsége keserű szájízzel emlékezik. Ennek kézzelfogható oka van: a „stabilizációs” csomag legtöbb intézkedése a családok pénztárcáján keresztül próbálta talpra állítani az akkor tagadhatatlanul tragikus helyzetben lévő államháztartást, amit már a fizetésképtelenség réme fenyegetett. (Ezt a rémet a szocialisták, ha szóba kerül a Bokros-csomag, azóta is előszeretettel emlegetik.)
Meg kell hagyni, Bokros Lajos precízen végrehajtotta a rábízott feladatot. A nagy bajuszú pénzügyminiszter rezzenéstelen arccal bevezette a tandíjat a felsőoktatásban, egyes egészségügyi szolgáltatások anyagi ellenszolgáltatás ellenében váltak elérhetővé, és megszűnt az alanyi jogon járó családi pótlék is.
A probléma csak az, hogy az eladósodott kincstár talpra állítását elősegíteni hivatott intézkedések közül pont azok voltak a legnépszerűtlenebbek, és azokra emlékszik rossz szájízzel a lakosság túlnyomó többsége, amelyek maximum néhány milliárd forinttal „vitték beljebb” a költségvetést.
A havi kétezer forintos tandíj bevezetése, a fogászati kezelés ingyenességének eltörlése nem lendített nagyot a helyzeten, ám az emberek többségének komoly anyagi problémákat okozott, és jó nagy pofonokat adott a kormányzó pártok népszerűségének is. A családi pótlék jövedelemhez kötése sem bizonyult a legbölcsebb döntésnek: Burány Sándor szocialista képviselő tegnap éppen azzal védte meg az intézkedést, hogy mindössze a családok kilenc százalékát érintette. Akkor miért volt rá szükség? A lakosság tolmácsolásában ez a lépés úgyis azt jelentette, hogy a kormány elveszi a családi pótlékot. Ezt még a szocialistáknak is tudniuk kellett volna. Ráadásul jogosan keltett visszatetszést, hogy a szociáldemokrata értékeket magáénak valló párt a – már akkor is alig létező – szociális hálón vág újabb réseket.
A stabilizációs csomag atyját ez egyáltalán nem zavarta. A rá- bízott munkát elvégezte, eleinte higgadtan, majd egyre idegesebben védekezett a támadások ellen, és mikor elég parázs lett körülötte a hangulat, távozott. Az MSZP–SZDSZ-koalíció viszont még egy ideig kormányon maradt, de csak egy ideig, mert hiába tüntették el a nagy mumust, elbukták a választásokat: Bokros miniszter úr intézkedéseire mindenki emlékezett.
Várhatóan így lesz 2002-ben is.