„Palánkjeggyel” a magyarországi Forma–1-en

Kétezer a parkolás, nyolcszáz egy magyar sör, ötszáz forint a kisüveges ásványvíz, hétszáz a hot-dog, hatszáz egy pár virsli, száz forint fél szelet kenyér. De van másik lehetőség is, ha valaki sajnálja a tízezreket a világbajnoki címet eldöntő futam megtekintéséért. Aki akart, étellel és itallal felszerelkezve könnyedén bejuthatott a mogyoródi ring területére. Nem kellett hozzá más, csak egy rossz törülköző, hogy ne bántsa a tenyeret mászás közben a kerítés tetejére szerelt szögesdrót. De a Forma–1 ennek ellenére szemmel láthatólag sokak számára busás üzlet volt.

Vasárnap délután, egy órával a Forma–1 Marlboro Magyar Nagydíj kezdete előtt. Forró a betonkerítés, izzik a tetején a szögesdrót. Ezrek poroszkálnak kint félájultan a hőségtől, bent pedig Schumacher feliratú zászlót lengető németek kiabálnak, vagy fújják az ezer forintért kapható dudákat.
– Mózsna? – kérdezi a nő az út szélén a vasrácsot fogva az 5/A jelű lelakatolt kerítésrésznél. – Dobre – feleli a férfi bentről nyugtatóan.
Már hallani a lóerők dübörgését, ami ösztönzőleg hat a középkorú nőre, ráadásul rendőr vagy rendező sehol sem látható. Felkapaszkodik a rácson, majd tétován leugrik a mélybe. Sovány fiúcska jön, átpréseli testét a rácson. Az apja is ezzel a technikával próbálkozik, de sikertelenül. Mászik tehát, mint sokan mások.
Motoros rendőr érkezik az úton. Leállítja a Yamahát, s rákiált a rács tetején imbolygó alakra, lépjen vissza. Amaz leugrik a ring felőli részre, s elrohan a fizető vendégek tízezrei felé.
– Vedd fel, motoros! – szól az URH-rádión a kék overallos rendőr. Semmi válasz, nagyon sistereg valami az éterben. – Rendező motoros, vedd fel – mondja ismét. Karba tett kézzel figyeljük vagy százan, mire jut. Néhányan leülnek a fűre.
– A rendezőt keresem – mondja újfent a „vokitókiba” – Főtörzstárs, jelentkezem – próbálkozik kisvártatva. Egy fiú, aki a rács tetején rekedt, éppen akkor ugrik be.
– Motoros hívja az őrsöt! Motoros keresi az őrsöt! – hallatszik a rendőr hangja, amint már-már kétségbeesetten szólítja társait. Aztán reménytelen próbálkozásainak sorát lezárva beindítja a motort, és elviharzik a földúton. Erre várt a tömeg. Százak kapaszkodnak fel a rácsra, majd önfeledt örömmel érnek földet a túloldalon. Durics Ljubomir Szerbiából, Drakulovsky Vladimir pedig Macedóniából érkezett. Ljubomir nehezen morzsolja a magyar szavakat. – Jönni Budapestre, látni kell Forma–1. Nincs sok pénz, egyedül lenni itt. Menni Gyulára, termálvíz miatt – mondja, majd társával elindulnak a rács felé.
A több kilométer hosszú fal mellett már ezrek és ezrek állnak. És lassan feldübörögnek a lóerők, indul a menet. A kint rekedtek a pályakerítés betongerendáinak résein keresztül figyelik a 110 perces futamot, ugyanis ennyi idő alatt teszik meg az autók a 78 kört. A biciklisek és a robogóval érkezők a kerítésnek támasztott járművek nyergére, vázára és benzintankjára állva figyelik a versenyt. Néhány férfi hatalmas köveket cipel a fal mellé, hogy arra állva jobban lássa a távoli járműveket. Van, aki a hokedlit vagy a hűtőtáskát használja alkalmi tribünként. Sokan feltornásszák magukat a kerítésre, a szögesdrótakadállyal is megbirkóznak a tetején egy törölköző vagy elnyűtt kabát segítségével. Sólyom László és Magasházy Tamás biciklivázról nézi a futamot. Mindketten férfiszabók a harmadik kerületben, s mint mondják, igen sok nadrágot kellne felhajtaniuk azért, hogy rendes „fizetővendégként” mehessenek be a versenyre. – Aki fizikai munkából él, nem tudja megfizetni a Forma–1-et – mondják. Egyikőjük a fal túloldalán állók felé mutat: – Ők fizettek, mi viszont ingyen vagyunk itt, s mégis átlátunk a fejük felett – konstatálja elégedetten.
– Két napra jöttünk a jugoszláviai Becséről – mondja a hatos számú bejárat mellett egy idős asszony, aki a kánikula elől a zsebkendőnyi árnyékba húzódott. Falusias ruháját s fejkendőjét tekintve nem tűnik Forma–1-rajongónak. – A negyvenkét éves fiam miatt vagyok itt. Ő nagyon szereti a motorokat, a legtöbb barátja is hasonló érdeklődésű, úgyhogy lesz miről beszélniük – magyarázza. – Engem sosem érdekelt az ilyesmi, de azért bevallom, jó hallgatni ezeket a dübörgő motorokat – teszi hozzá. Az árak? – kérdez vissza felnevetve. – Avval kicsit hanyatt estünk – csúszik ki a száján a mondat. – A fiam egyszer már volt itt, s akkor be is fizette magát. Olcsóbb volt a jegy, kibírtuk. Most viszont huszonhétezer forint, még ha lenne is rávaló, ennyiért a lábamat sem tenném be oda. Én a Szent István-ünnep miatt jöttem Budapestre. Megnézzük a légiparádét és a tűzijátékot, azután megyünk haza – magyarázza.
A Gold parkolóban német rendszámú, luxuskivitelű Mercedesek és Audik sorakoznak. A taxisok már leparkoltak egy bekötőút mellett. „Centrum 8000 forint” – olvasható az egyik kirakott kartonpapír táblán. Egy kigombolt inges sofőr hívogat olcsó utazásra. Szerinte „betett” nekik az ingyenes buszjárat beindítása, ami az Árpád hídtól hozza-viszi a látogatókat. A jegyeseket ingyen, a többieket pedig pár száz forintért.
– Ez az egyetlen Forma–1-es ország, ahol a vendégeknek ilyen pluszszolgáltatás jár, és ezért nem szánnak pénzt a taxiköltségre – mondja fojtott indulattal.
Egy rendőr ügyel a VIP-út környékén a rendre. Több kérdést is felteszek neki, de a hivatali főnök engedélye nélkül nem akar válaszolni. Végül megtudom tőle, hogy „az egyirányú út iránya a kijövő forgalom miatt hamarosan megváltozik”. Aztán alig enged el, s egyre azt kérdezgeti: „Ugye, nem mondtam olyat, amiért bajom eshet?” Megnyugtatom, s cserében megígértetem vele, hogy nem büntet meg, ha eldobom a kólás-palackomat. Nem, nem, ígéri, s mutatja az út széli szemétkupacokat. Ami igaz, az igaz, egyetlen szemetest sem találni a Hungaroring környékén. Az „Ice cold drink”-nél sincs másképp. Itt nyolcszáz a hamburger s ugyanennyi a magyar sör. Arrébb már hármat is adnak ezerért, de még elképzelhető, hogy a kiáramló tömeg ismét megdrágítja az árakat. Az egyik büfében számlatömböt kerítenek, de végül nem töltik ki a papírt, sőt az egyik eladó nevetve mondja a másiknak, hogy a reggelt számlatömb és számológép nélkül kezdték. Annyi bizonyos, hogy ha voltak is adóellenőrök és fogyasztóvédelmisek a Hungaroringen, a büfések között nem lehetett hallani tevékenységükről. A Ferrarik már az utolsó köröket nyomják, néhány brazil zászlóba burkolózó vendég az asztalokon táncol. Az italmérésben szemmel láthatóan otthonosan mozgó hölgy hátát masszírozza az egyik vendég, de ez nem jelent semmit. Bemondta a rádió is, hogy szigorúan fellépnek a jó erkölcs védelmében a Hungaroringen, huszon-nyolc nőt előállítottak tiltott kéjelgésért, és a rendőrök fülön fogtak néhány tolvajt is.
Végül Schumacher lett a befutó, Magyarországon lett világbajnok, de ez nem okozott különösebb meglepetést. A nyugati turisták szórták a pénzt, volt, aki piros pólót vett húszezerért, a baseballsapkáért pedig egy tízezrest adott. Aztán meglódult a konvoj a főváros felé. Kerepesen, a Mogyoródi út és a Nefelejcs utca sarkánál egyetemisták madzagra kötött sörökkel, kólákkal és buborékos vizekkel „pecáztak”. Leálltam, s megkérdeztem, hogy mennyiért adják a vizet. Mennyire szomjas? – kérdezett vissza a filozófustekintetű fiú. Háta mögött a kerítésen táblácska: „Nyolc sor rubintos szőlő a Hungaroringnél eladó.”