Szigliget, réhelyi templomrom

Még egy gyengébb nyári szezonban is milliók töltenek rövidebb-hosszabb időt a Balaton mellett, élvezik a nagy tó hűsítő vizét, a napfürdőzést, az üdülőfalvak viszonylagos nyugalmát, a gondtalan evést-ivást. A sport és más társas időtöltések mellett csak kevesen veszik észre, milyen sok régi emlék rejtőzik a partvidék községeiben, kirándulóhelyein, amelyek a pannon táj évezredes történelmi múltjáról mesélnek.
Szigliget Réhely (= révhely) nevű részén láthatók az elpusztult Avas falu Árpád-kori templomának maradványai. A festői tornyot a körülötte lévő öreg temetővel – háttérben a Badacsony kopár bazalthegyével – a romantika korának utazó-rajzolója, Ludwig Rohbock örökítette meg 1857-ben. A száz évvel később feltárt, konzervált és azóta szépen karbantartott templomrom – körülötte a virágzó szőlőkultúrával – most sokkal élettelibb látványt nyújt.
Ezen a helyen már a római korban állt egy építmény, amiről az 1958. évi ásatás során napvilágra került falazatban látható halszálkaszerűen rakott kövek és peremes, festett téglatöredékek árulkodnak. Az ismeretlen rendeltetésű, rég elhagyott épület alapjait és anyagát befoglalták a honfoglalás utáni község XIII. századi templomába. A nyugati toronyhoz téglány formájú hajó kapcsolódott kicsiny, négyzet alakú, egyenes záródású szentéllyel; hozzájuk dél felől sekrestye és vélhetően csontház csatlakozott a középkorban – a régi szigligetiek szerint sok embercsont és koponya került elő a környék építkezésein is, a halottakat pedig a toronyban helyezték el a temetésig, eleinte féltek is itt lakni.
A műemlék legbecsesebb része a torony. Kemény mészhabarcsba rakott szabálytalan bazaltkövekből falazták, alul négyszögletes, deréktájt hatszögletűre, majd felfelé szűkülve nyolcoldalúra változik, tetejét gúla formájú kősisak fedi. „Egyszerű, nagyon ügyes építészeti megoldást látunk a nyugati bejárat fölött, ahol a torony négyszögből hatszögbe megy át – írja kutató régésze, Kozák Károly –: az átmenet törésének csillapítására két félgúlát rakott a mester.” Ugyanő említi 1960-ban megjelent ismertetőjében, hogy a déli toronykapu ívében halvány freskónyom látható (egy 1889-ben kelt leírás szerint glóriás Krisztus-fejet ábrázoló falkép volt a torony aljában), és a felső emeleten megmaradtak a gúlasisak felrakásához használt deszkák nyomai, amelyek a kő súlyát tartották, amíg a habarcs megkötött.
A Szigliget név első ízben egy 1121-ben kelt eredeti okirat másolatában bukkan fel, majd legközelebb 1260-ban fordul elő, amikor a Balaton egyik szigeteként említik: „insula, ... iuxta Balatinum”. A mai terepviszonyok is érzékeltetik, hogy a település régen szigetként emelkedett ki a környező vizes, sík területből. Az 1333. és ’34. évi pápai dézsmajegyzékek szerint a település István nevű papja 22-22 dénár tizedet fizetett, a Mindenszentek titulusú plébánia pedig nem lehetett más, mint az ősi révhelynél települt falucska temploma. A vár XIV. századi építésével a lakosság áthúzódott annak oltalmába, Avas község lassan elnéptelenedett, a régi templomot elhagyták. Falait később kőbányának használták a török idők után a visszatelepülők. Maradékai most már biztonságban vannak.