Elnök úr! Augusztus 20-án lezárul a millenniumi év, melynek során a magyarság az államalapításra emlékezett. Egyesek szerint költségesek, anakronisztikusak voltak a megemlékezések, melyek a kormánypropaganda eszközévé váltak. Mi a véleménye a kritikákról?
– A millenniumi ünnepségek megrendezése egy-egy helység polgárainak szabad döntésétől függött, senki nem kényszerítette őket. Ez a felszabadultság az ünnepségek minden egyes pillanatán érződött. Kezdve attól, hogy az adott falu, község vagy város mindig nagy számban vett részt a megemlékezésen. Ez a politikai élet szereplőire is igaz, hiszen mindenhol pártállásra való tekintet nélkül képviseltették magukat. Kezdetben lehetett hallani kritikus hangokat, de idővel ezek is elcsendesedtek, mert látható volt, hogy az embereknek mindez igenis fontos. Fontos, hogy a helység, ami az otthonuk, kapjon zászlót a millennium évében. Fontos volt annak kifejezése, hogy az elmúlt ezer év a közös múltat jelenti. A zászlóban ennek szimbólumát látták. Nemcsak a szűkebb közösség, hanem az egész nemzet összetartozását. Nincs annál értékesebb jellemvonása egy közösségnek, mint amikor tudatában van ennek az együvé tartozásnak, sőt büszke erre. Ezért is tartják olyan helyen a zászlót, a közösségi lét színterein, iskolákban például, ahol mindenki láthatja.
– Mit jelentett az ön számára a Nagyboldogasszony napján rendezett ünnepség, amikor a Szent Koronát Esztergomba szállították? Azzal a véleménnyel szembesítve tennénk fel ezt a kérdést, amely szerint nem szerencsés, ha egy köztársaság inkább a monarchiákra jellemző szimbólumokat „mutat fel” ünnepein.
– Magyarország a vallásszabadság jegyében alkotta meg alkotmányát, minden közösségnek joga van a maga módján kifejezni meggyőződését, megjeleníteni az általa fontosnak tartott értékeket, egyebek mellett istentisztelet formájában is, ahogyan az most Esztergomban történt. A Szent Korona jelkép, a Szent István-i államalapítás, az ezeréves önálló magyar államiság rendkívül bensőséges jelképe. Ezt fejezi ki a nemrégiben elfogadott Szent Korona-törvény is. De nincs arról szó, hogy bárkit is meg akarnánk koronázni vagy a Szent Koronának valamiféle mitikus erőt tulajdonítanánk. Aki a mostani ünnepség kapcsán monarchikus jellegről beszél, az félreérti a dolog lényegét. Közönséges, egyszerű emberi tulajdonság, hogy bizonyos események kapcsán az ember ünnepelni akar. Ilyen a házasság, a temetés, a születés, melyek egyfajta ritmust szabnak az emberi életre. Különösen akkor szeret ünnepelni az ember, amikor az ország egészének sorsáról, múltjáról, annak a végiggondolásáról és a lehetséges tanulságok levonásáról van szó. Ilyenkor az emberi közösség nemzeti méretekben ünnepel.
– A millenniumi ünnepségek után egy kevésbé emelkedett időszak következik a magyar belpolitikában, hiszen közeledik a választási kampány. Egyetért azokkal, akik igen durva küzdelemre számítanak, s elképzelhetőnek tartja-e, hogy a kampány idején fel kell emelnie a szavát az indulatok csillapítása érdekében?
– Különbséget kell tenni a kiélezett küzdelem és a durva kampány között. Én az előbbire számítok. Bízom abban, hogy a politikai erők tisztában vannak az ország nyugalmának és stabilitásának megőrzésével járó felelősséggel, s politizálásuk stílusát a választási kampány idején is ennek tudatában alakítják. Nem tartom ugyanakkor kizártnak, hogy a kampányban lesz egy-egy durva megnyilvánulás is. Európában, a világ országaiban folyó kampányok sem mentesek ezektől. Arra viszont különös figyelmet fogok fordítani, hogy szélsőséges megnyilvánulások ne uralják el a választási kampányt.
– Tervez a közeljövőben hatpárti tárgyalást valamilyen kérdésben, illetve lát-e olyan társadalmi problémát, ami indokolttá teszi a megszólalást?
– Valószínűnek tartom, hogy a következő hatpárti megbeszélés témája éppen a választási kampány lesz. Arra szeretném felszólítani a pártokat, hogy a felszínes, esetleg eldurvuló retorika alkalmazása, egymás démo-nizálása helyett azokról a problémákról vitatkozzanak, amelyek a társadalmat a leginkább foglalkoztatják. Szakszerű érveléssel ezen problémák megoldására kellene a pártoknak minél jobb megoldásokat kínálniuk. A viták tárgyszerűsége, a konkrét feladatokra való koncentrálás visszaszoríthatja azt a törekvést, hogy a versengő politikai erők egymásban ellenséget keressenek. Azok közül a kérdések közül pedig, amelyekben köztársasági elnökként a közeljövőben szeretnék megnyilatkozni, a társadalommal egyfajta dialógusban együtt gondolkodni, elsőként a szegénységet emelném ki. A másik ilyen téma az ifjúság helyzete, amelyet a munkanélküliségtől kezdve a drogproblémákon keresztül a családalapítás nehézségéig, a demográfiai helyzetünk állapotáig érdemes megvizsgálni. A következő, a szegénységgel is összefüggő téma a romakérdés lehet, de szólni kívánok még az uniós integrációhoz kapcsolódó regionalizmusról is, illetve a területi egyenlőtlenségekről.
– Mi a véleménye arról a vitáról, ami a Ferencváros labdarúgócsapata eladásának ürügyén robbant ki?
– A szélsőséges, populista megnyilatkozásoktól és jelenségektől a koalíciós és az ellenzéki pártok elhatárolták magukat, államtitkári szinten a kormány is megtette ezt. A társadalom nagy többsége elutasítja a kirekesztő jellegű, egyes közösségeket sértő megnyilvánulásokat, amelyek például a futballmérkőzéseken láthatóak. Nem jellemző erre az országra annak a gondolkodásmódnak az elfogadása, amely a társadalomban meglévő súlyos problémákra féligazságok hangoztatásával, a demokratikus gondolkodással ellentétes rasszista célkitűzések meghirdetésével válaszol. Én nem hiszem, hogy a köztársasági elnöknek kellene foglalkozni a konkrét üggyel, mert azzal fölértékelné azokat az elszigetelt jelenségeket, amelyekkel szemben működik a demokratikus berendezkedés akár a büntetőjog eszközeivel is operáló védekezési mechanizmusa. Azért sem tartom szükségesnek a megnyilatkozást, mert számos alkalommal kifejezésre juttattam meggyőződésemet a jogállamiság és az emberi jogok alapvető értékeinek feltétlen tisztelete mellett, például akkor, amikor a parlamentben beszédet mondtam a kommunizmus és a holokauszt áldozatainak emléknapján. A Ferencváros ügyét szerintem át kellene alakítani azzá, ami: azt kell megvizsgálni, hogy a normális működés szempontjából helyes dolog-e, ha két rivális csapat egy kézbe kerül. De nem az én dolgom ebben elmélyedni, más országokban egy ilyen üggyel a versenyhivatal foglalkozna.
– Meglehetősen gyakran szólítják fel az egyes pártok és a legkülönfélébb szervezetek képviselői arra, hogy a parlament által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvények ügyében forduljon az Alkotmánybírósághoz, említhetnénk például a szövetkezeti törvényt vagy a sajtóban a válaszadási jogot bevezetni óhajtó javaslatot. Ilyen esetekben milyen szempontok szerint hozza meg a döntését, ki lehet-e zárni a mérlegeléskor a külső tényezőket?
– Valóban, a politikai szereplők részéről többször felvetődött az igény, hogy egyes törvényekkel kapcsolatban kérjem az Alkotmánybíróság vizsgálatát. Az alkotmány azonban világosan rendelkezik a mindenkori elnöknek erről a jogáról, s csak abban az esetben ad lehetőséget egy törvény alkotmányossági vizsgálatának kezdeményezésére, ha a törvény tanulmányozásakor arra a meggyőződésre jut, hogy a törvény, illetve annak valamely rendelkezése alkotmányellenes. Vagyis egy-egy ilyen döntés meghozatalakor nem befolyásol, mert nem is befolyásolhat külső tényező. Figyelemmel követem az indítványokat, tanulmányozom az érveket, de csak alapos mérlegelés, a hivatal szakértőivel való konzultáció után, saját meggyőződésem alapján döntöm el, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljak-e.
– A parlamenti ülésszak végén, a pártok megegyezése híján, ön tett javaslatot az új ombudsmanok személyére. Sikerként vagy kudarcként élte meg, hogy a négy javasolt személyből hármat választott meg a parlament?
– Magyarországon a demokratikus átalakulás egyik komoly sikere volt, hogy megalakult az állampolgári jogok országgyűlési biztosainak intézménye. Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez jól működik, megfelel az állampolgári, az adatvédelmi és a kisebbségi jogok érvényesülésének ellenőrzésére irányuló társadalmi elvárásnak. Gönczöl Katalin, Polt Péter, Majtényi László és Kaltenbach Jenő kiváló munkát végeztek. Feladatuk nem kis felelősséggel járt, hiszen hazánkban addig ismeretlen intézmény működési rendjét kellett kialakítaniuk. Ez nemzetközi mércével mérve is sikeres volt, és ami talán még fontosabb: a magyar társadalom is elfogadta őket, bizalommal fordult hozzájuk. Miután a pártok többszöri egyeztetés után sem tudtak megállapodni a jelöltek személyéről, rám hárult a jelölés joga. Sikernek tekintem, hogy a négy jelöltből hármat nagy többséggel elfogadott az Országgyűlés. Ha azt vesszük elsődleges szempontnak, hogy az intézmény az első ombudsmanok megbízatásának lejárta után is megőrizte működőképességét, és – meggyőződésem szerint – a jövőben is felkészült szakemberek irányítják, akkor mindenképpen sikerről beszélhetünk.
– Államfőként gyakran tesz látogatásokat külföldön. Mi a legfőbb hozadéka ezeknek az utaknak?
– A személyes, sok esetben baráti kapcsolatok előre- mozdíthatnak olyan ügyeket, amelyek megoldása hivatalos tárgyalásokon nehezebb volna. A baráti hang a néha nehéz kérdésekben is könnyebbé teszi az előrelépést. Külföldi utazásaim alkalmával, a kétoldalú megbeszéléseken örömmel tapasztaltam, hogy országunkat széles körű elismerés övezi, többek között értékalapú, aktív és együttműködésre törekvő külpolitikánk miatt. Tárgyalópartnereim rendre kiemelték, hogy Magyarország régiónk stabilitást sugárzó fontos pillére. Úgy vélik, s erre valamennyien büszkék lehetünk, hogy az elmúlt tíz esztendő magyarországi fejleményei példaként szolgálhatnak térségünk más államai számára. Nagyra értékelik a magyar diplomácia törekvéseit a fegyverzetkorlátozás, az emberi jogok és a környezetvédelem terén kidolgozandó nemzetközi magatartási szabályok előkészítésében is.
– A göteborgi csúcstalálkozón, a Brüsszelben folytatott csatlakozási tárgyalásokon fontos és kényes fejezetek lezárása után belátható közelségbe került hazánk csatlakozása az Európai Unióhoz. Mint az integráció iránt közismerten elkötelezett politikust is kérdezzük: mennyiben volt sikeres a nemzeti érdekek képviselete tekintetében a magyar diplomácia?
– Minden együttműködésben kitüntetett szerepe van a felek érdekérvényesítésének, és természetszerűen léteznek ellenérdekeltségek, amelyeket a tárgyalásokon kell a konszenzusig finomítani. A tagjelölt országokkal szemben támasztott követelmények teljesíthetőségével, valamint az általuk elnyerhető engedményekkel, kiharcolható előnyökkel kapcsolatban a csatlakozási tárgyalások során túlnyomóan kedvező és számos kedvezőtlen tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Ez utóbbiak egyike volt a szabad munkavállalás átmeneti korlátozásáról megfogalmazott elképzelés. A magyar fél úgy ítélte meg, hogy az érdekeinket sértő esetleges korlátozás az ország munkaerő-piaci viszonyainak félreértelmezéséből, bizonyos tagállamokban az eddig érvényes hatások figyelmen kívül hagyásából táplálkozik, s általában sem mérlegeli az összeurópai munkaerő-ellátottság alakulásának trendjét. Ebben és minden hasonló esetben azonban arra kell törekednünk, hogy az egyenrangúság alapján ítéltessünk meg. A tárgyalásokon be is bizonyosodott, hogy a kellő nyomatékkal hangoztatott ésszerű érvek a számunkra kedvezőbb uniós álláspont kialakulásához vezethetnek. Eddig is azt kellett s a jövőben is azt kell elfogadtatnunk az unió belső közvéleményével és döntéshozóival, hogy csatlakozásunkat az egyenrangú partneri viszony alapján kívánjuk elérni. Ez az álláspont „csak” annak a közmegegyezésnek kíván megfelelni, amely az Európai Unió országai számára is biztosította és biztosítja a kölcsönösen előnyös együttműködés intézményét – legyen szó támogatásról vagy tiltásról, engedményezésről vagy korlátozásról.
– Sokan tartanak attól, hogy a csatlakozás – és általában a globalizáció – túlzott mértékben korlátozza a nemzeti szuverenitást. Ön szerint oldhatóak ezek a félelmek?
– Bár világszerte erősödött a globalizációt ellenzők tábora, megítélésem szerint az antiglobalizmus általában nem a nemzetek, az államok összérdekét képviselő, kölcsönösen előnyös és ésszerű globális együttműködés és folyamatok érvényesülése ellen emel szót. Inkább az ellen tiltakozik, amikor az úgynevezett globális elvek, szándékok, döntések – szándékosan vagy véletlenül – figyelmen kívül hagyják az egyes régiók, államok, egyéb kisebbségek érdekeit, hagyományait, teremtett értékeit. Korántsem véletlen, hogy a korábbi gazdaságcentrikus antiglobalizmust, amely a totális pénzügyi hatalmak ellenében lépett fel, most a régiócentrikus antiglobalizmus kezdi felváltani. Ennek képviselői viszont nem attól tartózkodnak, hogy az egyes államok bekapcsolódjanak az országok egyetemes rendszerű együttműködésébe, hanem identitásuk megőrzése és a jogos érdekvédelem nevében emelnek szót. A nemzeti hagyományok megőrzése iránt érzett aggodalom jogos. Ugyanakkor egy közösség – ahogy arra már Kölcsey Ferenc is figyelmeztetett bennünket – csakis akkor maradhat fenn nemzetként, ha saját pályáján, de a vele összeköttetésben lévő nemzetekkel közös, egyetemes rendszerben halad előre.
– A parlament nemrégiben nagy többséggel fogadta el a határon túl élő magyarok kedvezményeiről szóló státustörvényt, amely élénk visszhangot váltott ki a hazai sajtóban és a szomszédos országokban. Megfelelő eszköznek tartja a jogszabályt arra, hogy elősegítse a határon túli magyarok boldogulását szülőföldjükön?
– A törvénnyel kapcsolatban azt tartom a legfontosabbnak, hogy az anyaország segítséget nyújthat határon túli kisebbségeinek a szülőföldön való megmaradáshoz. A magyar kisebbségi közösségek léte elsősorban nem Magyarországon múlik, hanem saját szervezeteiken és azoknak a többségi társadalommal való kapcsolatán. Magyarország ugyanakkor jelentős mértékben hozzá tud járulni a kisebbségi identitás megőrzéséhez. Ebbe a folyamatba illeszkedik az Országgyűlés által nagy konszenzussal elfogadott törvény. A státustörvény, illetve az annak alapjául szolgáló kezdeményezés korántsem egyedülálló: a szlovákok, horvátok, moldáviai románok, izraeliek, de EU-tagországok polgárai is, például a németek már részesei hasonló megoldásnak. Az ő tapasztalataikat is figyelembe vették a magyar jogalkotók a törvény megfogalmazásakor. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ez példa nélkül álló törekvés volna Európában. Egy olyan folyamatot segítünk elő általa, ami a kelet felé bővülő Európai Unió határokon átívelő régiószemlélete, valamint a határok „ellégiesítése” folytán amúgy is általánossá válik.
– Köztársasági elnökké választása után rövid id
Szigeti Barbara Júlia
Kétségbeesetten keresi a szemtanúkat az elhunyt enyingi mentőtiszt családja
