Túrkevéről múlik az átok

Hölgyeim és uraim, befutottunk a főtérre, kérem lerakni a térképeket és a keresztrejtvényeket, azt az urat a hátsó ülésen ébressze fel valaki, azonnal kiszállunk. Páratlan érdekességű helyre érkeztünk, olyan városba, melyet több száz éve elkerül minden. Legfőképpen a szerencse. Ráadásul amit összegyűjtött, újra meg újra el akarták venni tőle. Például a földjét. Nem, nem a téeszesítésről van szó.

Annak még a gondolata sem fogant meg, amikor a Német Lovagrend emberei határszemlét tartottak. Mit akartak? A Jászságot, a Kunságot, ahogy van, az egészet. Lipótnak nem volt sok választása, tartozott a rittereknek, 1701-ben el kellett adnia. A jászok és a kunok tűzhették a kalapjuk mellé százados kiváltságaikat, föld nélkül nem ért egy lyukas garast se.

Negyven évig tanakodtak, mit tehetnének, végül megjelentek Bécsben Mária Terézia színe előtt azzal, hogy ha nincs más mód, ők visszavásárolnák, amit az udvar eladott. Mennyi volna az ára? Bizony az huszonnyolcezer forint. Rendben. Leszámolták az asztalra, megcsinálták a papírt, és 28 ezer hold föld ismét az övék lett. Aki a legtöbbet adta a közösbe ebbe a kifejezésbe még beleütköznek a keviek , az kapta a legtöbb földet. A krónikák megjegyezték a nevét: Kenéz Mihály uram volt az. Miatta kellett utódainak kétszáz év múlva, a téeszszervezés idején viselniük a pofonokat és a bélyeget, hogy kulákok. No meg azt, hogy a földjüket ismét elvették.

Előreszaladtunk kicsit, de nem ok nélkül.

Ez itt balra a vasútállomás épülete volt. Hogy hol vannak a sínek? Hát ez az. Fölszedték őket. Pedig a városházán volt egy pecsétes papír, amelyen az állt, hogy a pálya 1975. október negyedikén háramlik át az államra. A múlt században írták, mikor belefogtak az építésbe. Ne tőlem kérdezzék, milyen alapon szüntették meg a vasutat két évvel korábban. Én csak azt felelhetem, amit az mond, aki negyedszázaddal okosabb. Vagyis hogy mindazok, akik Túrkevén átélték a téeszszervezést 1951-ben, nem ellenkeztek már semmivel. Öt év alatt háromezer ember költözött el a városból, s aki maradt, annak édes mindegy volt, hogy vonaton vagy buszon nem megy el. Idegen volt a tanácselnök, aki aláírta a sínfelszedést, és idegenek az elvek, amelyek szerint teltek napjaik. Egy egész város érezte idegennek magát, hiába éltek ott századok óta őseik.

Mit mond, asszonyom? Hogy feltűnő ez a sok játszótér? Hát igen, ez is mutatja, mekkorát változott a világ. Ma már verseny folyik, hogy ki tesz többet a városért. Leglátványosabb szám a játszótérépítés. Nem érti? Pedig egyszerű. Korda Sándor szülővárosában vagyunk, ahol a pártok, okulva a múltból, úgy spekulálnak, mint Hollywoodban a filmesek: az a produkció, amelyben gyerek a főszereplő, biztos siker. Ezért hallani a kérdést Kevi-szerte, mikor elkészül egy játszótér: no, ki építette nektek ezt a hintát meg a pompás homokozót? Hát mi, a szocialisták. Nem addig a, rikkant nagyot a Kisemberek Pártja, és azonmód ők is építenek egyet, lehetőleg szebb hintával és tágasabb homokozóval.

A virtusos versenyben részt vesz az önkormányzat, melynek első embere kisgazdatrikót hord az inge alatt, és tradícióira hivatkozva nem marad tétlen a munkáspárt sem. Summa summarum: itt olyan eszközökkel folyik a politikai harc, melyek révén párját ritkító gyerekparadicsom lesz jövő őszre Túrkeve.

A verseny azonban nem reked meg az óvodásoknál. Kiterjed az egész oktatásra. Első jele az volt, amikor a szocialista Szabó doktor civil szervezete 1993-ban létrehozta az Egressy Béni Zeneiskolát. Az avatásra még Kocsis Zoltánt is lehívták. A konzervatív Keviföld Alapítvány, melyet Kolarovics doktor vezet, nem hagyta anynyiban, s válaszként megnyitotta a Korda Vince Művészeti Iskolát.

S mi a legérdekesebb az egészben?

Hogy akik mindezt mozgatják, kivétel nélkül máshonnan valók. Németh István, a város tanárból lett polgármestere Hámorról került ide. Dr. Szabó Zoltán, aki alpolgármesterként nyolc évig háborúzott vele, és korábban a Vörös Csillag téesz főállatorvosa volt, mezőhegyesi, míg dr. Kolarovics Antal, a gyógyszerész a Nyírségben született.

Lám, mit tett az elmúlt tizenegy év! Túrkevén mindenki küzd, fárad és meg akarja előzni a másikat, csak azért, hogy idevalónak lássák.

Ennyire persze nem kéne küzdeni, mert a fogalom, hogy túrkevei, már jó ideje megszűnt. 1969 óta az emberjelöltek anyakönyvi okmányába születési helyként a szomszédos Mezőtúrt írják. A szülőotthont ugyanaz a tanácselnök szüntette meg, aki rábólintott arra, hogy felszedjék a síneket. Az ember azt gondolná, ennek ma már nincs jelentősége. Pedig van. A keviek azt kérdik, ki lesz mostantól, akiről utcát neveznek el, akinek szobrot állítanak, hogyan mondhatja majd valaki: ez a szülővárosom, mikor papír tanúsítja, hogy nem az.

Ezért-e vagy másért, a polgármester öt éve járja a várost, és köszönt minden újszülöttet. Visz magával egy babapakkot, egy szál virágot meg egy fényképészt, és legfontosabbként egy emléklapot, ami tanúsítja, hogy a friss jövevényt a város első embere Túrkeve város polgárának fogadja.

Mit gondolnak, kik a legbüszkébbek erre a címre? A helyi cigányok. Náluk gyakrabban megfordul a polgármester, s látja, hogy mindenütt ott a falon a keretezett tanúsítvány. De hát így volt ez a kereszteléssel is, amikor még megszólták érte az embert. A hetvenes években Szabó Endre nagytiszteletű úr tíz keresztelőből hetet a cigányoknak tartott. Az arány állandósulni látszik. A város módos házaiból, amelyek mostanában épültek, tízből hét az övék. A keviek legtöbbje húzza a száját, fanyalognak, hogy a Görög háza pöffeszkedő, Suki Osziénak meg pocsék a színe. Véleményük szerint Keviben csak milliomos cigányok élnek, s ha erről esik szó, mind azt firtatja, ugyan honnan a pénzük?

Valószínűleg onnan, ahonnan Kuszi önbizalma fakad. Az ötvenes évek futballcsapatának balszélsője pár évvel ezelőtt egy szoknya nyomába szegődve Jászalsószentgyörgyre költözött. Jól ment sora, az asszony is kedves volt, ám egy napon kiderült, hogy amputálni kell a lábát. Tolókocsiba került, így találkozott Németh Istvánnal. Fogadjon fel edzőnek, polgármester úr, ilyen csapatot csinálok Kevinek mondta, s hogy nyomatékosabb legyen, mire gondol, meghajlított kezét keményen ökölbe szorította.

Láttak már önök tolókocsis futballedzőt? Én nem. És nyilván Kuszi sem, de úgy gondolta, megpróbálja.

Lassítsanak, kérem, ennél a saroknál megállunk. Nem a katolikus templom miatt, az elég jellegtelen, bár az orgonája nagyon szépen szól, most újították fel, egy hete lett kész. Kíváncsi rá, uram? Menjen nyugodtan, ahogy hallom, a kántor éppen gyakorol. Nem fog lemaradni semmiről, ebben a zöld épületben, a Finta Múzeumban éppen azt nem látni, ami a legtöbbet ér: a névadók szobrait. Momentán be vannak zárva, mint Finta Sándor volt tíz évig Szamosújvárott. Börtön volt ott, s van tán ma is: művészünk gyilkosságba keveredett, azért zárták oda. A rács mögött kezdett szobrászkodni. Az öccse hatott rá, aki megjárta Párizst: Rodin műtermében is dolgozott.

A dolognak híre ment, meg aztán Sándor délceg férfi volt és tehetséges. Nem csoda, hogy az újságok egyre többet írtak róla. Mire kiszabadult, neve volt. Bátran vágott neki a világnak az első háború után. A legsikeresebb emigráns művészünk lett: a világkiállításon 1920-ban ő volt a szobrászat felelőse. Három év múlva érkezett New Yorkba, ahol megbízások tömege várta.

Már húsz évvel halála előtt rendelkezett szobrairól. Szülővárosára hagyta, Túrkevére. Nem biztos, hogy jól megfontolta a dolgot. Öccse, Gergely, akit Zádori Oszkár néven jegyeznek a lexikonok, már tett egy ilyen kísérletet. 1936-ban összepakolta munkáit, és hazahozta Kevibe, hadd lássák a földijei, mire jutott ő Párizsban. Nem sokat láttak belőle. Pár nappal azután, hogy szépen elrendezte őket, a ház összedőlt, maga alá temetve a szobrokat.

Finta Sándornak nagyobb volt a szíve, mint az emlékezete, így aztán életműve, áthajózva a tengeren, 1959-ben megérkezett Túrkevére. Soká lett belőle kiállítás. Határozat kellett, engedély kellett, de leginkább egy épület kellett. Ez az itt. Ebben rendezték be 1967-ben a Finta testvérek múzeumát, s úgy is maradt több mint harminc évig. Akkora tisztelet övezte a műveket, hogy még a port is rajtuk hagyták, nehogy elmúljon róluk a halhatatlanság.

Ennek lett vége két esztendeje: a múzeumot átépítették. Mikor ismét megnyílt, mindenki a szobrokat kereste. Hiába. A Finta Múzeumból eltűntek a Finták. A termekbe, amiket korábban belaktak, a város múltja került, kedves, igyekvő elrendezésben, olyan anyaggal, amilyet a jobb gimnáziumok szertáraiban látni.

Ebből lett a háborúság.

Az önkormányzat nyilvános testületi ülésére Finta Sándor, az Amerikában élő unoka bevitt egy magnót, s a hirtelen csendben megszólalt a negyven éve halott szobrász, mintha a sírból kelt volna fel. Elmondta a végakaratát, nehogy félreértés legyen. Még a falak is lúdbőrösek voltak.

Örsi Juliannát, a múzeum igazgatóját nem szokták zavarba hozni régi hangszalagok. Az adományozónak nem volt olyan feltétele, miszerint a szobroknak állandó kiállítás jár, mondja. Ha kapna öt és fél milliót, azonnal berendezné a maradék két helyiséget, addig pedig lehet nézegetni a Finta Sándor-grafikákat, nem mondhatja senki, hogy a névadók nincsenek képviselve.

Köszönöm, hogy ilyen türelmesek voltak ebben a hőségben, indulunk tovább. Annyira azért ne siessenek: ez a környék tele a város jelenkori nevezetességeivel. Itt lakik például Szurcsik István, tavalyig a Munkáspárt országos vezetőinek egyike. Elmúlt hetven, s érdemes a figyelemre, mi vezérelte a Dél-Dunántúlról ide, Kevibe. Izgatta őt a paraszti sors, mondja, tenni akart érte, hogy a földnélkülieknek más életük lehessen, mint volt azelőtt. Varsóban végezte az agráregyetemet, s mikor hallotta, hogy Túrkevén erősen alakul a szövetkezeti mozgalom, jelentkezett Erdei Ferencnél, hadd kerüljön ide. 1953-ban beszélt Erdeivel, aki azt mondta, menjen.

Előbb a gépállomáson volt vezető, később a Dózsában, hogy aztán a híres-hírhedt Vörös Csillagnak legyen első embere. Annak a Lovass Lajosnak a székébe ült, aki 1949-ben hármat bucskázott, és úri szabóból hamarosan Kossuth-díjas téeszelnökké s országgyűlési képviselővé változott. Hogy szélhámossá is, Szurcsik István nem gondolja. Szerinte Lovass inkább ügyes volt.

Halkan, visszafogottan érvel amellett, amit akkoriban képviselt. Ha a helyzet azt kívánja, egy Soros-tanulmányból idéz, más esetben mai statisztikákat vesz elő. Olyan ember, akin nem változtatnak a körülmények. Könyvespolcán ott látni Marosán Tüzes kemencéjét, és minden könyvet, ami Kádár Jánosról megjelent.

Túrkevén két városi tévé működik. Az egyikben ő magyarázza heti rendszerességgel, mit kell tudni a gazdaságról. A helyiek nézik, bólogatnak, és azt mondják, az öreg Szurcsik okos ember. Tavaly még benn ült az önkormányzati testületben, másodmagával képviselve a Munkáspártot.

Hetvenötben nem választotta újra a tagság a Vörös Csillag élére. Megsértődött, és hazaköltözött Hercegszántóra. Egy darabig ott is elnök volt, de miután nyugdíjazták, visszajött. Ha kérdik tőle, nem bánja-e, ami történt, azt feleli, semmit. S hozzáteszi, szereti Kevit és mindazt, amit itt megélt. Szerencsés ember.

Erdélyi Károly nem volt az. A legtöbb, amire szegény kevi parasztfiúként gondolhatott, hogy tanító lesz. Nem lett az. Mikor elvégzi a képzőt, valamiért megakad rajta a párt szeme. Azonmód elküldik a Szovjetunióba, hogy lásson, okosodjon. Mikor eleget látott és okosodott, elindítják. Huszonhat évesen a Külügyminisztériumban osztályvezető, alig múlik harminc, fontos feladatot kap a moszkvai nagykövetségen, s nincs harmincnégy, amikor miniszterhelyettes. Hamarosan a központi bizottság tagja, a párt külügyi osztályvezetője, aki 1966-tól minden fontos tárgyaláson részt vesz, Kádár állítólag fiaként szereti.

Miért kellett öt év múlva meghalnia?

Holttestét 1971. március 18-án délelőtt találták meg száz méterre a budai Oroszlán-sziklától. Kezébe temetett arccal feküdt. Jobb lábfeje mellett Sztecskin gyártmányú automata pisztolyt találtak, felhúzott kakassal. Láposi Lőrincet bízták meg a helyszíneléssel, ám őt éppúgy, mint fölöttesét, utóbb kizárták a vizsgálatból.

A Sztecskin akkoriban a legmodernebb automata kézifegyver volt. Ha valaki magára fordítja, szétroncsolja a fejét. Erdélyivel nem ez történt. A boncolás szerint: A lövés iránya jobbról balra, mérsékelten hátulról előre és felülről lefelé haladó volt. Miért írtak mást a helyszínelők? Miért szerepel a hivatalos nekrológban, hogy hosszan tartó súlyos betegség után tragikus körülmények között hunyt el, holott a boncolóorvos megállapította: Olyan szervi elváltozást, mely életében súlyos betegségére utalna, vagy a halállal bármilyen vonatkozásban összefüggésbe hozható volna, nem találtunk.

Erdélyi Károly orosz özvegye Pesten él és hallgat. Egyetlen lánya Amerikában, és bizonnyal nem gondol már arra, ami apjával harminc éve történt.

Sétánk véget ért, itt vagyunk újra a városháza előtt. Hadd mondjam még el, hogy június végén levelet kapott a polgármester. A gazdasági miniszter küldte. Az állt benne, hogy Túrkeve pályázatát a Széchenyi-terv bírálóbizottsága támogatásra érdemesnek ítélte, s hozzájárul a termálfürdő fejlesztéséhez 162 millió forinttal.

Másnap az egész város tudta. Egy tanár arra gondolt, hogy ez jelzés, ami arra utal, hogy megtört a többszázados átok, ami rajta ült ezen a városon, és mindig elvette, amije volt. Övé lehet mostantól, ami az övé, s talán nem kerüli el többé a szerencse sem.

A Finta-szobrokkal meg majd csak lesz valami.