Ünnepünk és a Szent Korona

Tisztelettel bár, de átigazítjuk Madách Imre szavait a magyar millennium kormánybiztosával az ezredévi ünnepségsorozat summájáról folytatott beszélgetés kezdetén: befejezetlen a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó nem pihen. Alkotón ezúttal – mondja Nemeskürty István – a magyar nemzetet kell érteni. Falvak, városok lakosságát, embereket, akik ráleltek a hazáért végzett munka ízére, arra, hogy bármit tesznek is közösségükért, azt önmagukért cselekszik, és nem a bármikori hivatalokért, kormányokért. Rendbe tették falvaikat, tereiket, templomaikat, középületeiket, temetőiket, és valahányszor ránéznek a millennium idején vállalt és végbevitt munkájuk gyümölcsére, eszükbe jut, mi mindent lehetne még tenniök. Ezt is szerettük volna, mondja Nemeskürty István: az ezeréves keresztény magyar állam 2000. január 1-jétől 2001. augusztus 20-ig tartó ünnepségsorozatát eleve úgy szerveztük meg – folytatja a gondolatsort a kormánybiztos –, hogy minden közösség a maga által meghatározott napon és módon ünnepelhessen. Ha emléket óhajtottak állítani (lett légyen az szobor, emlékpark létesítése, templomuk restaurálása, helytörténeti művek kiadása), ám az erejüket meghaladta, a kormánybiztos hivatala támogatta elképzelésüket abban az esetben, ha a költségek egyharmadát az illető közösség állta. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a támogatására szintén jelentős mértékben számíthattak a millenniumi megemlékezést szervező közösségek, intézmények. (Az augusztus elején készült kimutatás szerint az elmúlt három esztendőben másfél ezer támogatási szerződést kötött a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatala. Háromszáznál több szobor, illetve műalkotás létrejötténél segédkezett, majd kétszáz park és emlékhely alapításánál számíthattak rá a hazai települések, 334 könyv és helytörténeti kiadvány megjelenését támogatta és 350 zenei, irodalmi, színházi és néptánc jellegű rendezvénynek, kiállításnak volt a pártfogója. Tekintet nélkül az illető közösség felekezeti vagy nemzetiségi hovatartozására, az adott önkormányzat pártorientációjára, minden jelentkezőt támogatott.) A magyar millennium tehát valóban a magyarság örömünnepe volt – mondja Nemeskürty István, akit országszerte tanár úrnak szólítottak millenniumi útjain is, mindenütt.
Az ezeréves keresztény magyar államot köszöntő két esztendő során sokat tanult még a széles látókörű, meghökkentő lexikális tudással rendelkező tanár úr is. A millennium egyik felbecsülhetetlenül fontos hozadékának éppen ezt tekinti: felszínre kerültek a múltnak azon részei, amelyekről – millennium nélkül – talán soha nem szerezhettünk volna tudomást. Lelkesen sorolja Nemeskürty István örömteli, személyes „felfedezéseit”. A türjei templomot például, amelynek rendbetételéhez a kis zalai falu plébánosa a kormánybiztosi hivatalhoz fordult segítségért. A műemléki felügyelettel végbevitt rendbetétel azután nem remélt fejleménnyel örvendeztette meg a község lakóit is, a szakembereket is: a XIII. század első harmadában emelt istenháza, amelyről eddig is sejteni lehetett, hogy az egyik legszebb példánya a középkori monostortemplomoknak, gyönyörű, Szent Lászlót ábrázoló freskósorozatot rejtett. Sőt az is kiderült, hogy a falu ura, Türje Dénes (ahogyan Nemeskürty István nevezi: IV. Béla király barátja) téglagyárat alapított, hogy ott égessék a templomépítéshez szükséges falazóköveket, a kívánt forma szerint.
– Amikor a helyreállított templom, az egykori premontrei prépostság felszentelésére s egyben a millenniumi emlékzászló átadására Türjére érkeztem – meséli Nemeskürty István –, a falu lakossága már szinte mindent kikutatott a saját múltjáról.
És ez volt a millenniumi ünnepségsorozat másik nagy felfedezése és hozadéka, nem csak Türjén, de mind a háromezer magyar önkormányzatnál, ahol önmagukat „kormányozták” a két millenniumi esztendőben is: abban a közösségben, amelyik magáénak érezhette az ünnepet, önmagát is ünnepelte. Mozogni kezdett benne közösségi önérzete, a közös múlt és a közös jövő iránti odaadó figyelem, a történelmi tudatosság. Háromezernél is több magyar település mondhatja el magáról, látható s maradandó emléket hagyott köreiben a millennium. Ezekben a falvakban, városokban nem lehet a „múltat végképp eltörölni”, s azt is nehéz volna elhitetni az ott lakókkal, hogy történelmünk 1945-ben kezdődött. (Ha valaki így vélekedik mégis – mondja Nemeskürty István –, ezt is tudomásul kell venni. Demokráciában élünk, joga van minden egyes polgárnak a saját meggyőződése szerint gondolkodni históriánkról.)
A két esztendőn át tartó megemlékezések „ellendrukkerei” – emelkedett pillanatokban sem lehet teljesen elfeledkezni róluk – azt ismételgetik vádolón, nincsenek grandiózus létesítményei millenniumunknak. Méreteikkel lenyűgöző alkotásokkal tán csakugyan nem dicsekedhetünk. De talán nem is volna illő a nehéz sorából épp e szerencsésnek mondható ezredfordulón önmagát felküzdő, kicsiny országnak a nagyság mámorában emlékeznie ezeréves keresztény államiságára. A kormánybiztost is arról kérdezzük tehát, hogy érzelmileg melyik produktumához kötődik leginkább a millenniumnak.
Hosszú a sor, amelybe belefog, de legtovább a kisiskolásoknak és a többgenerációs családoknak szánt millenniumi olvasó- és daloskönyvnél időzik. (Az előszóban, amelyben az olvasást kóstolgató gyermekeknek ajánlja a két kötetet, amelyek kultúránk legjavát adják, a népi mondókáktól a verseken át legszebb dalainkig, Ravasz László szavait idézi: „Nekünk a nyelvünk nagyobb kincs, mint a földünk, mert régibb, s akkor is él, amikor a föld már nem a mienk. Nem nyelvünk olyan, mint mi, hanem mi vagyunk olyanok, mint a nyelvünk.”) Kétszázezernél is több kisiskolás kapta meg ajándékul idehaza, hetvenezren határainkon túl, azok a gyermekek, akik 2000-ben és 2001-ben kezdték meg tanulmányaikat. Első alkalommal a miniszterelnök, Orbán Viktor adta át a díszes kiállítású kiadványt egy kis település, Tököl iskolásainak. Hogy azok a magyar családok is hozzájuthassanak, ahol nincs első osztályos gyermek, a millenniumi könyvhét óta kereskedelmi forgalomban is megtalálható a „család olvasókönyve”, a kormányfő ajánló soraival a legelső oldalon.
Magyarország millenniumi örömünnepének, amelyet nem zavartak meg felekezeti, nemzetiségi és pártpolitikai súrlódások, a középpontjában azonban a Szent Korona volt – fejezi be napilap-terjedelemhez mérten vázlatos összefoglalóját az elmúlt két esztendőről a kormánybiztos, Nemeskürty István. Az 1999-ben megalakult Szent Korona Testület jóváhagyásával Nagyboldogasszony ünnepén Esztergomba utazott, és annak a helynek a szomszédságában állították ki, ahol az első keresztény királyt megkoronázták.