A demokrácia nevében...

Már akkor sejtettem, hogy baj lesz, amikor kiszivárgott, hogy az Európai Parlament igencsak pozitívan ítéli meg a tagjelölt Magyarország felkészültségét, az ország állapotát. Gyanúm csak fokozódott, látva, hogy az uniós jelentés az immár ciklusokon átívelő szokásos kritikák – a börtönviszonyok, a romák helyzete, a korrupció állapota – mellett kiszámíthatósága miatt kimondottan megértő a kétéves költségvetéssel kapcsolatban, és a közmédiumok kuratóriumi elnökségének összetétele miatt sem a kormány felelősségét állapítja meg.

Az ilyen megérzésekkel azonban manapság már aligha lehetne különösebb nyereséget bekasszírozni a fogadóirodákban.
Az ugyanis immár megszokott egy ideje, hogy az ország jó híre az ellenzéket, de a sajtó nagy részét is csak bőszíti. Így van ez most is. Az unió parlamentje nem sorakozott föl az MSZP és az SZDSZ mögé, ezért aztán nem nagyon csodálkozhatott a hazai viszonyokban valamelyest is járatos olvasó a sajtó többségének fanyalgásán. Sajnos már azon sem lepődhetett igazán meg, amikor kiderült, a szocialisták mindent megtettek annak érdekében, hogy „sztártémáik” mégiscsak bekerüljenek a dokumentumba, és az európai honatyák is az ő szemüvegükön keresztül nézzék Magyarországot. S hogy ez milyen? Ismerjük.
Ha ugyanis valaki csupán a szocialista és a szabad demokrata politikusokat hallgatja, és a média szociálliberális szimpátiájú, mellesleg abszolút túlsúlyban lévő részét olvassa, akkor az a benyomása lehet, hogy innen aztán minél előbb menekülni kell. Még szerencse, hogy közben normális emberként összeveti mindezt a valósággal is, így aztán marad. Főleg, ha ebben néha elfogulatlan külső szemlélők is megerősítik. Mint a minap az EU-nagykövete, Michael Lake, aki egy napilapnak nyilatkozva aláhúzza, hogy hazánk nyerésre áll. A felkészülés sikeréről beszél, arról a jó munkáról, amelyet Magyarország az elmúlt évben végzett, és amellyel a jelöltek élére ugrott. Különleges megelégedésre ad okot szerinte a sokat bírált két minisztérium, az agrár- és a környezetvédelmi tevékenységében beállt gyökeres fordulat. A romakérdésben is lát előrelépést, és hibának tartaná egyetlen esetből, a strasbourgi incidensből messzemenő következtetéseket levonni. Nem tartja problémának a státustörvényt sem, amely lekerült a napirendről. A médiakuratóriumok helyzetének rendezetlenségét sem varrja kizárólag a kormány nyakába, aláhúzva, hogy a megegyezést mindegyik parlamenti párt hátráltatja – s nem egy –, amivel valójában megvétózzák a csatlakozást.
E világos üzenetek után különösen fölháborító, hogy a Népszabadság publicistája alig burkoltan megüzeni a strasbourgiaknak, hogy pozitív jelentésük nem volt igazán európai lépés. (Képzelem, mit gondol most a mindezt megerősítő, korábban oly sokszor citált Lake-ről.) Eme kulturális és mindenféle fölényének tudatában velünk, buta kis magyarokkal pedig közli, hogy át vagyunk vágva – s immár az unió is bűnpártoló ebben –, hiszen ők megmondták már régen, ahol mi élünk, az egyáltalán nem demokrácia. A Népszabadság szerint „Európa e tágas és zűrös maradékának” eme 93 ezer négyzetkilométerén folyamatosan félrerúgják az alkotmányt, láthatatlanná teszik a közpénzeket, tönkreteszik még közszolgálati tévét is. S hogy kik? Hát a „hatalmaskodó muszájdemokraták”, akiknek – mint Géza fejedelemnek a kereszténység – csak nyűg ez az egész, a nemzeti érdekek felfogása tekintetében pedig egyenesen a Kádár-rendszer folytatói. Az országot ért dicséreten érezhetően feldühödött újság vezércikke még a lobbizás miatt magyarázkodó MSZP-t is leteremti, amiért az e feljelentősdire nem elég büszke.
S még mielőtt félreértenénk, a lap szerzője gyorsan leszögezi, hogy csupán a nép, pontosabban a demokrácia nevében mond ily lesújtó ítéletet. Brüsszel is jobban tenné, ha az ő érdekeik szerint használná az erejét. S hogy kik is ezek a demokraták? Az önmaguk által kiválasztottak, avagy az ország nem felkent, nagyobb része is közéjük tartozik? Megannyi, a cikk alapján inkább költői kérdés. A médiakórus egy másik tagja, a Vasárnapi Hírek jegyzetírója azonban nem hagy kétségek között vívódni, amikor kertelés nélkül egyszerűen csak „vidékről felkerült félművelt fiataloknak” titulálja az ország mai vezetőit. Ez esetben persze természetesen szó sincs kirekesztésről, az ország megosztásáról. A sok kioktatás után talán már nem is kellene firtatni, de azért mégiscsak érdekel, hogy a demokraták táborában van-e annak is helye, aki vitatkozni merészel a demokrácia lánglelkű harcosaival?