Magától a Volkswagen gyártól származik az alcímben szereplő első állítás. A Polo, amelynek elődei nem kevesebb, mint hétmillió példányban találtak gazdára, két teljesen új motorral, széria ABS-sel és sebességfüggő elektrohidraulikus kormányrásegítéssel, megnövelt torziós szilárdságú karosszériával és 12 éves átrozsdásodás elleni garanciával száll ringbe a kisautók kategóriájában. Az autó teljes hosszát több mint 15 centiméterrel növelték meg, ebből öt és fél a tengelytávra jutott, javítva a hátsó térkínálatot. Felfelé is megnőtt a Polo, 270 literes csomagterének ajtaja pedig magasra, nagyon magasra nyílik.
Ám nem csak a méretek változtak: az újra felfedezett, dupla kerek fényszórók éppúgy emlékeztetnek a Golf II-re, mint a Lupora – ez utóbbi párhuzam a hátsó lámpatestek kialakításában is észrevehető. Házon kívüli ötlet nyomán eltérő arculatot kapott a két karosszériaváltozat: a háromajtós emelkedő övvonala dinamizmust sugall, míg az ötajtós nagyobb üvegfelületeket kínál, kiegészítve egy, az alaposan elkeskenyített C oszlopba illesztett ablakocskával, ami várhatóan nagyban javítja majd a kocsiszekrény átláthatóságát. Mindazonáltal a Polo felismerhetően Polo maradt.
Hasonló benyomást kelt az utastér kialakítása is. A műszerfal fő jellemzőiben az előző modellére emlékeztet, teljesen új viszont a középkonzol, amely mentes minden friss formai játszadozástól, cserébe viszont komoly, nagyautós hangulatot áraszt. Átrajzolták az ülések kontúrját, a háromajtós modell első üléseinek új mechanizmusa pedig jelentősen megkönnyíti a hátsó utasok be- és kiszállását.
Az új Polo biztonsági felszerelései között megtalálható az integrált gyermekülés és a négy légzsák, amelyeket jövő év elejétől függönylégzsákokkal egészíthetünk ki. Felárért ESP és hidraulikus fékrásegítő, kétféle légkondicionáló, esőérzékelős ablaktörlő és sportcsomag rendelhető az autóhoz. A motorkínálat 55-től 100 lóerőig terjed, a három és négyhengeres benzin-, illetve common rail dízelmotorokhoz 2002 harmadik negyedévében csatlakozik VW új, közvetlen befecskendezéses benzinmotorja.
Se Muszukajev, se Bajcajev: nem lett magyar érem a birkózó-vb-n
