A Legfelsőbb Bíróság (LB) helybenhagyta a Fővárosi Bíróság ítéletét, amely első fokon elutasította a Molnak a tavalyi alacsony gázáremelés miatt a Gazdasági Minisztérium (GM) ellen benyújtott keresetét. Az LB ítélete megszüntette az eljárást a kormány ellen, az indoklás szerint ugyanis a magyar kormány nem költségvetési szerv, így nem perelhető. A GM ellen indított kereset elutasítását azért hagyta jóvá az LB, mert meglátásuk szerint jogszabályok felülvizsgálatára a rendes bíróságok nincsenek feljogosítva, így azok tartalmát nem vizsgálhatják, ezért kártérítési felelősséget sem állapíthatnak meg.
A Mol Rt. tavaly azért indította keresetét, mert a társaság a gázáremelést jogsértően alacsony mértékűnek, a gáztörvénnyel és a gázár megállapítását rögzítő rendelettel ellentétesnek tartja.
Felkai György, a Mol kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzet érdeklődésére az LB döntésével kapcsolatban azt nyilatkozta: a Mol értelmezése szerint a bíróság továbbra sem tartalmi szempontból vizsgálta a cégnek az állam ellen benyújtott keresetét. A Mol szerint az LB az ítélettel azt mondta ki, hogy a jogszabályból eredő károkat a bíróságnak nem áll módjában orvosolni. Arra a kérdésünkre, hogy a Mol milyen további jogi lépéseket kíván tenni, Felkai azt mondta: ennek eldöntéséhez elengedhetetlen a tegnapi ítélet és az ítélet indoklásának írásos változata. A további lépésekről csak annak áttanulmányozása után dönt az olajtársaság.
Sorsoltak a Magyar Kupában: a Paks és a Ferencváros is örülhet
