Az Egyesült Államok elleni terrortámadás kapcsán előtérbe került a vámigazgatások fokozott szerepe a terrorizmus megelőzésében – mondta Arnold Mihály, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka az európai vámigazgatások nyomozó vezetőinek X. konferenciáján tegnap Budapesten. Hozzátette: a vámosok figyelemmel kísérhetik a terroristák között bonyolódó áruforgalmat, a fegyverek, a robbanószerek csempészetét, illetve az esetleges készpénzforgalmat is.
Varga Mihály pénzügyminiszter közölte: a magyar vámosok az idén 194 kilogramm kábítószer és 127 millió szál cigaretta csempészetét akadályozták meg. A jó eredmények hozzájárulhatnak Magyarország kedvező megítéléséhez az EU-csatlakozásnál – mondta a miniszter. A háromnapos konferencián Európa 64 vezető szakembere mellett részt vett Michel Danet, a 156 tagországú Vámigazgatások Világszervezetének főtitkára is. Az ülés fő témája a cigaretta- és a drogcsempészet elleni küzdelem.
Michel Danet kifejtette: az amerikai események miatt elsődleges feladat, hogy az országok rendészeti és civil szervezetei közötti együttműködést szorosabbá tegyék, illetve az információk közvetlen áramlását kiépítsék. E témában a megelőző, védelmi tevékenységre kell koncentrálni, aminek része a szakemberképzés, a kockázatelemzés, a technika biztosítása, valamint a terrorcselekményekre való felkészülés megtervezése.
Kiemelte: az Interpol eredményeinek, módszereinek alkalmazása hasznos lehet a vámnyomozói munkában. Elmondta: levélben kereste meg a 156 vámigazgatás vezetőjét, hogy adjanak tájékoztatást: kormányaik milyen intézkedést tettek és mit kértek vámigazgatásaiktól a terrorizmus visszaszorítása céljából.
– Ha gyenge a vámellenőrzés, a veszélyes személyek kiszűrése nem hatékony, annak következményeiért súlyos árat kell fizetni, amire az amerikai események figyelmeztetnek – hangsúlyozta Michel Danet.
Hozzátette: felmerül a kérdés, hogy a vámigazgatásoknak nem kellene-e olyan központi nyomozó szervezetet létrehozniuk, mint amilyen az Interpol.
Demján Sándor-tőkeprogram: valódi szintlépés a magyar KKV-k számára
