Simon Peresz izraeli külügyminiszter és Jasszer Arafat palesztin elnök megállapodott tegnap egy tűzszüneti tervben és a biztonsági együttműködés felújításában. A terv célja, hogy az elvben egy hete érvényben levő, de nagyon ingatag újabb tűzszünet tartóssá váljék. A felek az Egyesült Államok heves unszolására és nyugat-európai közvetítéssel tértek vissza a tárgyalás útjára. Másként Washington aligha számíthatna arra, hogy az arab országokat megnyerheti a terrorizmus ellen tervezett nemzetközi együttműködéshez.
Arafat és Peresz gázai találkozójáról közös közleményt adtak ki, tudtul adva benne azt is, hogy a felújult párbeszéd folytatódik, a két államférfi „körülbelül egy héten belül” ismét találkozik. Az izraeliek és a palesztinok már számos tűzszünetben megállapodtak a múlt év szeptembere, a palesztin felkelés (intifáda) kezdete óta, de eddig minden megállapodás írott malaszt maradt. A közös közlemény szerint az izraeli fél ígéretet tett a palesztin területek zárlatának fokozatos megszüntetésére és csapatainak olyan áttelepítésére, amely megfelel az érvényben levő kétoldalú megállapodásoknak.
Baljós előjel az a körülmény, hogy miközben folyt a tárgyalás Arafat és Peresz között, tűzpárbaj zajlott le a közelben, alig néhány kilométernyire a találkozó helyszínétől, a gázai repülőtértől. Olyan közel történt ez az incidens, hogy a lövések zaja hallható volt a repülőtéren is. Izraeli katonák lelőttek egy 16 éves palesztin kamaszfiút és megsebeztek kilenc másik palesztint. Az összecsapás közvetlen okai és körülményei közelebbről még nem ismeretesek.
Kallas ismét Moszkvát vádolja
