Bosszúvágy és józanság

Azt szokták mondani, a harag nem jó tanácsadó. A New York-i Világkereskedelmi Központ lerombolásának sokkoló látványa után kevesen emlékeznek arra a képre, miképpen tudta meg George W. Bush a támadás hírét. Az amerikai elnök floridai iskolások között ült és a gyermekek szavalását hallgatta, amikor valaki odalépett hozzá és a fülébe súgta a megrázó hírt. Bush kényszeredetten az ajkába harapott – láthatóan még fel sem fogta igazából, mi történt.

A borzalmas események óta már több mint egy hét eltelt. Az Egyesült Államok hadereje az első várakozásokra rácáfolva nem csapott vaktában vissza. Az amerikai akciófilmeken nevelkedett fiatal generáció képviselői és e korosztály reprezentánsai a média bulvárvidékein már napok óta másról sem beszélnek, mint totális háborúról, az amerikaiak megtorló akcióiról. Sőt, harmadik világháborúval, nukleáris fegyverek bevetésével riogatják az olvasókat és a nézőket. Nem vitás, hogy az Egyesült Államokat olyan támadás érte, amely egy hadüzenet nélküli terrorháború nyitányának tekinthető. Az is világos, hogy a civilizált világnak egy új típusú ellenség elleni, új típusú háborúra kell felkészülnie. A terrorizmus, a globálissá vált őrjöngő rombolás és káoszkeltés legyőzése azonban már nem engedi meg, hogy a megtámadottak a régi módszerekkel, csak katonai eszközökkel vegyék fel a harcot. A terroristák elleni hadviselésnek a katonai csapások és a diplomáciai offenzíva mellett új elemekkel kell kiegészülnie. Az egyik, talán a legkevésbé látványos eszköz a terroristák gazdasági bázisának ellehetetlenítése. Ez évekig tarthat. Ugyancsak hosszú folyamat, ameddig az egymással szorosan együttműködő titkosszolgálatok lassanként láthatatlan hurkot fonnak a terrorszervezetek és azok vezérei köré. Az sem kizárható, hogy egy-egy veszélyes terroristát a titkosszolgálatok emberei egyszerűen likvidálnak majd, hiszen ebben a harcban, úgy tűnik, a támadók kegyetlen eszközeit is be kell vetni azok legyőzésére.
Sokan azt mondják, az amerikai közvélemény bosszúra éhes, s ezzel nagyon gyorsan egy látványos akcióba hajszolja bele a washingtoni vezetést. Eddig azonban szerencsére nem látszik a kapkodás. Washington érezhetően felismerte, hogy csak alaposan megszervezett nemzetközi diplomáciai háttértámogatással, pontos felderítési adatok birtokában, katonai erejének és arzenáljának helyszínre vezénylése után indíthatja meg a válaszcsapásokat. A fegyveres akciónak pedig nem szabad az öncélú bosszú látszatát keltenie. Azt sem engedheti meg magának az Egyesült Államok, hogy békés polgári célpontokat érjen találat. Minden egyes civil áldozat újabb önkénteseket állíthat az öngyilkos merénylők sorába. Az is látható, hogy Amerika hosszú antiterrorista kampányra készül és belátta: Oszama bin Laden esetleges likvidálása még nem állítja meg a terrorizmust.
Az Egyesült Államok, ha fogcsikorgatva is, de megállta, hogy első felindulásában őrült öldöklésbe kezdjen. Ez pedig máris a terroristák veresége, hiszen ők azt remélték, hogy az amerikaiak elhamarkodott rakétatámadásai az egész iszlám világot felrázzák és akkor a totális Nyugat-ellenes hangulat esetleg tényleg kirobbanthatott volna egy civilizációk közötti egyetemes összecsapást.