Több civil szervezet és a Piliscsabáért Egyesület és elítéli a polgármester eljárását, aki a falu jövőjét jelentősen befolyásoló további lakóparkosítást és területátminősítéseket lehetővé tevő településszerkezeti terv módosítását nem szerepeltette az önkormányzati testület ülésének napirendjén, hanem azt utólag vetette fel arra. Ezenkívül az önkormányzat testületi többsége 10-12 hektárnyi területet iparterületté akar átminősíteni. Deli Árpád, Piliscsaba településfejlesztési bizottságának elnöke két büntetőfeljelentést tett az ügyészségen közokirat-hamisítás és félrevezetés alapos gyanúja miatt. Elmondása szerint a tervezett lakóparkok ellen már 900 aláírás gyűlt össze. A népszavazás kiírásához 500 hitelesített aláírás kell. Hozzátette: az új településszerkezeti terv törvénysértő eljárásban született meg, mivel nem kérték ki az illetékes bizottságok véleményét, s nem egyeztettek a civil szervezetekkel. Szerinte legalább három helyi képviselő érintett az építkezésekben, vagy azért, mert tulajdonjoggal rendelkezik az adott területen, vagy pedig azért, mert rendkívül közel fekszik ahhoz a földjük, amely így felértékelődik. A napokban a civil szervezetek felkérésére lakossági fórumot tartott Illés Zoltán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke, s hamarosan a helyszínre látogat Lentner Csaba MIÉP-es képviselő is. A politikus szerint feltétlenül gátat kell szabni az övezetátsorolásoknak, mert elfogynak a zöld területek. Kifejtette: Piliscsaba közigazgatási határa az utóbbi öt évben a háromszorosára nőtt úgy, hogy az egészségügyi szakellátás nem fejlődött, s a kereskedelem és a foglalkoztatottság ezt nem tette szükségessé. Hársvölgyi Albert polgármestert lapzártánkig nem tudtuk elérni.
Dmitrij Medvegyev: jól szerepeltek az orosz kormánypárt jelöltjei a választásokon
