ÉN NEM TUDOM...

Én nem tudom, hogy mi szükség volt a rosszra, a gonoszra a Teremtésben, miféle szerepet játszik a Sátán Isten terveiben, vagy ha úgy tetszik, miért rejlett gyilkosság, tolvajlás, betegség, halál az ősrobbanásban, amely – a nem hívők elképzelése szerint – egyebek között az emberi fajta bölcsője volt.
Persze kérdés az is, hogy a teremtett (vagy létrejött) dolgok legfontosabbika-e az ember, ő az anyag csúcsterméke, őrá irányul-e elsősorban Isten figyelme? Mindez természetesen csupán tudatlan tréfálkozás, válaszról szó sincs, sőt maga a kérdés is megfogalmazhatatlan, sem egészébe, sem részleteibe nincs betekintésünk. Már az is, amit Pál mondott, hogy mi élők „tükör által homályosan látunk”, hízelgő túlzás, hiszen valójában homály sincs.
Maradjunk annyiban, hogy érzékszervi fikciók vesznek körül minket, de műszereink és tudományos berendezéseink is emberiek, tehát semmilyen módon nem tekinthetünk kívülről önmagunkra. Ösztöneink és tapasztalataink, értelmünkkel mintegy karöltve, életben tartanak bennünket a „Teremtés koronájaként”, s életünkben – legyen az bármilyen gazdag vagy szegény, szerencsétlen vagy vígsággal teli – külső megítélés alá nem esünk, emberi mérték méri – de az sem egyértelműen –, mi a jó bennünk és mi a rossz. Valószínűleg éppen ide akartam kilyukadni, az emberi többértelműségre, a különböző nézetekre, az eltérő mércékre és ideológiákra, amelyeknek küzdelmében ostobaság volna a jót és a rosszat ellenfélként keresni. A különböző emberi kultúrákban vannak megegyező és alapvető vonások, de ha például az iszlám öngyilkos (és azonnali üdvözülést remélő) merénylőire gondolunk, már azt sem hihetjük, hogy az emberi élet értékével kapcsolatban azonosak az álláspontok. De a vallási különbségektől eltekintve: a háborúban egy-egy hadvezér saját katonái közül is százezrek pusztulásával számol, mintegy fogyóeszköznek tekintve az emberi életet, míg egy virulens náthával nemegyszer orvosok hada küzd. Hol itt a józan mérték?
Egyáltalán – de ne folytassuk – mit nevezünk józanságnak? Maradjunk az európai, polgári létszemléletnél és erkölcsnél, amelynek regnálását Mózes a Sínai hegyről lehozott kőtáblákkal alapozta meg. A törvények és szokások tiszteletben tartását erénynek nevezzük, s mivel Jézus a szeretetet tette a legfőbb paranccsá, a zsidó–keresztény erkölcsi példakép a másoknak használni akaró erényes ember, akinek nincs sürgető hajlama kilépni a számára adott életkeretek közül. Ezek a keretek: a család, a munka, a törvény, a józan mértékletesség, adott esetben valamelyik egyházhoz tartozás, a munka utáni édes pihenés, szelíd élményekkel, utazással a tengerpartra, anyagi gyarapodás, tisztes kultúraigény, s így tovább, beleértve néhány szappanoperába illő konfliktust is. Ehhez az életvitelhez nem illik például a kábítószer, de nem mond neki ellent a sör és a bor, elvileg nem tartalmaz paráznaságot (promiszkuitást), de a szextől nem tekint el, nem eszménye a szabad szerelem, de ritkán bírja ki egy életen át „talpig nehéz hűségben”. Mindebben a liberális és haladó szellem a szabadság teljes hiányát érzi, s eme életvitelre „polgárpukkasztással” felel. (Itt kell közbevetnünk, hogy az erény útjáról könnyű letérni, visszatérni viszont annál nehezebb.)
Számos eszmefuttatást olvastam a Pepsi Szigetről, az ottani modus vivendiről, közülük jó néhány a szabadság szellemét, s a boldogság tűnékeny kék madarát láttatta lebegni eme üzletileg felettébb sikeres, háromszázötvenezer fiatalt vonzó projekt felett. Mások úgy vélték, hogy Lucifer tekereg ott kenderfüstben. Tény, hogy ez a „nagy balhé” minden ízében liberális és néhány „szakadt” öreg legénytől-lánytól eltekintve, fiataloknak való. Nincs ott sem Lucifer, sem a Kék Madár, nincs ott „idegen Nap, idegen balzsam, idegen mámor, úl leány”, ellazulás van, zaklatott pihenés, menekülési kísérlet a mindennapostól.
Pedig világunk (amely egyébként érthetetlen) mindennapos. Az élet talán sosem volt ennyire a szokásoknak alávetett, uniformizált, mint manapság. A „Sziget”, már-már ugyanúgy, mint a kereskedelmi adókon ömlesztett erőszak-, kaland- és hősfilmek, a virtuális világhoz tartozik. Mese.
Hogy maga az élet, a rend, a józanság, a fegyelem, a megszokás valójában micsoda, én nem tudom.