Soha nem volt különösebb probléma, a Nissan gyártási minőségével és mechanikájával annál inkább a szürke különböző árnyalataiban játszó formatervekkel. A japán gyár hosszú éveken át meglehetősen unalmas, habár igen megbízható autókat dobott piacra. Az átkot az Almera kezdte megtörni, az igazi megváltás azonban idén ősszel, az új Primera képében érkezett el.
Az Angliában gyártott középkategóriás modell szakasztott mása annak a Fusion névre hallgató tanulmánynak, amely új hangvételt ígért a Renault vezetése alá került gyár termékeiben. Miközben minden japán gyár az európai ízlést igyekszik megközelíteni, a Nissan két hagyományos japán értéket, a legmodernebb technológiát és a természetes, egyszerű formákat ötvözi új programjában.
A Primera négyajtós változata, amelyet az ötajtóssal és a kombival egy időben mutattak be, leginkább egy klasszikus építésű hídra emlékeztet. A kocsiszekrény alsó hasábját határozott élek határolják, míg a motorházfedél, a tető és a csomagtartó egyetlen, jól elkülönülő ívet rajzol. Ez az esztétikumon túl funkcionális előnyökkel is jár. Mivel a szélvédő a szokásosnál előrébb húzódik, a műszerfalat távolabb tolhatták a vezetőtől, aki ezáltal szinte egyszerre tarthatja szemmel a középre helyezett analóg műszereket és az utat.
A Primera műszerparkjának meghatározó eleme – a legújabb divat szerint – a multifunkciós kijelző. A szinte vízszintes középkonzolra helyezett, rendkívül kézre álló gombokkal és egy központi joystickkel vezérelhető a fedélzeti számítógép, a mobiltelefon, a DVD-s navigációs rendszer, valamint az audio- és klímaberendezés. Mivel ez utóbbiakat használjuk a leggyakrabban, ezek külön tekerőgombokat is kaptak. Az intuitív rendszer álló helyzetben játszi könnyedséggel kezelhető, más kérdés, hogy nagy sebességgel vagy sűrű forgalomban haladva nem feltétlenül előnyös ez a ma már egyre elterjedtebb, menüvezérelt megoldás.
A központi monitor ezen túl egy további funkciót is betölt: a váltót hátramenetbe kapcsolva itt jelenik meg a tolatókamera által közvetített kép, ami milliméter pontosságú parkolást tesz lehetővé. Hasonlóan hasznos az intelligens sebességtartó automatika, amely a motorvezérlésen és a fékrendszeren keresztül önállóan igazodik a forgalmi helyzetekhez, megakadályozva a ráfutásos baleseteket.
A Nissan a korábbi 1,6 és 1,8 literes benzinmotorok mellé egy kétliteres benzines, valamint egy 2,2 literes közös nyomócsöves dízelmotort fejlesztett ki a Primerához. Mindkét új motorhoz hatfokozatú kéziváltó kapcsolódik, míg a legnagyobb benzines a Nissan fokozatmentes automatájával is rendelhető.
Sorsoltak a Magyar Kupában: a Paks és a Ferencváros is örülhet
