Fiat Stilo – egy autó, két filozófia

Sok múlik a Stilo piaci sikerén a Fiatnál, mert az olaszok azt szeretnék, ha mostanában egyetlen igazán sikeres modelljük, a Punto mellé még egy ászt magukénak tudhatnának. A Stilo érdekes alternatíva lesz a kompakt kocsik között, nálunk különösen a családi változat esélyes a jó szereplésre.

Hajdu Imre
2001. 09. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Stilo elődje, a Bravo-Brava páros nem váltotta be a Fiat reményeit, sohasem aratott átütő sikert. A páros bemutatásakor még friss és érdekes formaterv varázsa hamar szertefoszlott, a duó évek óta a „futottak még” kategóriában szerénykedik. Éppen ezért a Fiat szinte semmit nem tartott meg az elődből – az egyetlen kivétel talán éppen a paletta szerkezete. Korábban a Bravo a sportos, a Brava pedig a praktikus kocsi szerepét töltötte be, s ez a kettősség most is megfigyelhető. A Stilo esetében a két eltérő egyéniségű modellnek már nincs külön neve, ám a három- és az ötajtós mégis két külön világ. A háromajtós sokkal agresszívabb látványt nyújt, az üléshelyzete alacsonyabb, a csomagtartója kisebb, s az utastere is szűkösebb. Egyértelmű a célközönség: fiatal párok vagy egyedülállók, akiknek a dizájn és teljesítmény sokkal fontosabb, mint a praktikus szempontok.
Az ötajtós modell magasabb, nagyobb a csomagtartója, az ülések pedig sokféleképpen rendezhetők el a beltérben. Az ötajtós Stilo kicsit buszlimuzinos, s ez a tulajdonság félreérthetetlenül rámutat a megcélzott vevőkörre: fiatal családok.
A menetpróbák során tovább élesedett a különbség a két kocsi karaktere között. A mokány háromajtós feszesebb futóművet kapott, az ötajtós puhábban és csendesebben suhan az úton.
Hasonlóan az Alfa 147-eshez, a Stilo is vetélytársai fölé nő felszereltség terén. A legolcsóbb változatban is széria lesz hat légzsák, nem kérnek felárat a szervoért, a blokkolásgátlóért és a fékasszisztensért sem. A bőséges listát is figyelembe véve kedvező lesz a Stilo ára. Ha a Fiat importőre valóra tudja váltani elképzeléseit, akkor az induló modell ára hárommillió forint alatt marad. Ebben a változatban a Puntóból is ismert 1,2 literes, 80 lóerős motor dolgozik majd. Aki erősebb motorra vágyik, az választhatja a 103 lóerős 1.6-ost vagy a 133 lovas 1.8-ast. A Fiat-konszern népszerű, 1.9-es JTD turbódízelje kétféle teljesítményfokozattal lesz rendelhető: 80 és 115 lóerős változatban. Érdekes, hogy e két változat fogyasztása teljesen azonos, a több lóerő tehát csupán a vételár megfizetésekor jelent nagyobb terhet a vevőnek.
Mivel az EU tagállamaiban 2002 januárjától az európai gyártású kocsikra is legalább két év garanciát kötelesek adni a gyártók, nem meglepő, hogy a Fiat már az idén értékesített Stilókra is meghosszabbított garanciát ajánl a vásárlóknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.