Több közlekedési beruházás, a forrásmegosztás és a drogprevencióra költendő pályázati pénzek elosztása szerepel a közgyűlés csütörtöki ülésének napirendjén – jelentette be Demszky Gábor főpolgármester. Ismertetése szerint a főváros jövőre felújítja a Hungária felüljárót, illetve folytatja az M5-ös autópálya kivezető szakaszának rekonstrukcióját. A Hungária felüljáró felújítása mintegy egymilliárd forintba kerül majd. A munkálatok során 300 méter hoszszan átépítik a felüljárót, és 180 méter hosszan a rámpákat. Felújítják a gyalogos aluljárót, a szalag- és hídkorlátokat, valamint a járdákat. A beruházás várhatóan jövő novemberre fejeződik be.
Mintegy 3,2 milliárd forintba kerül az 5-ös út teljes kivizetlezése. Jövőre az Ecseri út és a Határ út közti szakaszt építi meg a főváros. A főpolgármester felhívta a figyelmet: a már elkészült, kétszer három sávos útszakaszokat a kétszer egy sávos Gyáli út köti össze, ezért gyakoriak a torlódások. A kibővített útszakaszt várhatóan jövő szeptemberben adják át a forgalomnak.
Megújul jövőre a Szabó Ervin Könyvtár környezete: a felújított épületek díszkivilágítást kapnak, míg a Szabó Ervin teret, az Ötpacsirta és a Reviczky utcákat díszburkolattal látják el. A munkálatok 185 millió forintba kerülnek majd.
Pályázati úton 26 millió forintot osztott szét a főváros a drogprevencióval foglalkozó civil szervezetek között. Ugyanakkor az önkormányzat további három szervezetet támogatna a pályázati rendszeren kívül. Ha a közgyűlés is megszavazza, összesen 7,5 millió forintot kapnak a szervezetek.
Dmitrij Medvegyev: jól szerepeltek az orosz kormánypárt jelöltjei a választásokon
