Csáky szerint az MKP elnöksége értékelte a szlovák parlamentben múlt hét csütörtökön elfogadott, úgynevezett hatásköri törvényt, s arra a megállapításra jutott, hogy a magyar párt koalíciós partnerei betartották a koalíciós megállapodást, ezért nem szólítja fel minisztereit és államtitkárait, hogy mondjanak le.
Csáky elmondta: az elfogadott törvény megfelel a magyarok elvárásainak, mert nagyfokú decentralizációt eredményez, amely által jelentősen megerősödnek a helyi és a kerületi önkormányzatok jog- és hatáskörei, ugyanakkor az önkormányzatok finanszírozásáról és vagyonáról szóló további törvények is úgy vannak előkészítve, hogy elfogadásukkal „Szlovákia az önkormányzati demokrácia útjára léphet”. Csáky elmondta ugyan, hogy a végső szót az MKP országos tanácsa mondja majd ki, mert ilyen „súlyos kérdésről csak a párt legfelső választott szerve dönthet”, amely október 13-án ülésezik. Csáky bízik abban, hogy ez a testület is „méltányosnak fogja minősíteni a sikert”. Az MKP alelnöke egyúttal abban is bízik, hogy a parlament által elfogadott törvény, illetve a kormány által előkészített további kettő is megfelel Szlovákia összes önkormányzatának, illetve valamennyi polgárának, s reméli, ők sem felejtik el, hogy a „decentralizációt, a közigazgatás modernizálását az MKP kényszerítette ki” partnereiből. Ez Csáky szerint már december elsején megmutatkozhat, amikor is megvalósul Szlovákia történelmében első alkalommal a kerületi önkormányzati választás, amelyre a párt a nyitrai és a nagyszombati kerületben egyedül készül, a besztercebányai, a kassai és a pozsonyi kerületben pedig koalíciós partnerekkel együtt szeretné megmérettetni magát, illetve jelöltjeit. Az MKP központi vezetése egyébként szeretné, ha a párt a felsorolt kerületekben indítana jelölteket a kerületi önkormányzati elnöki posztra is, de „ennek eldöntését a járási elnökségekre, illetve a kerületi tanácsokra bízza”.
Kiszivárgott Zelenszkijék ördögi terve: Magyarország a célkeresztben
