A Jediot Ahronot című izraeli újság vasárnapi számában nyilatkozó Peresz úgy fogalmazott: meggyőződése szerint Jahalon meg akarja ölni Arafatot. A külügyminiszter bírálta a tervet, és így érvelt: „Tegyük fel, likvidáljuk Arafatot, de mi történik utána? Helyette a Hamásszal, az Iszlám Dzsiháddal, a Hezbollahhal lesz dolgunk” – idézte a lap.
Peresz utalt arra, hogy Arafat elismeri Izrael létét, kész tárgyalni azzal, és a nyugatiak is elfogadják őt. Az iszlám szélsőségesek ugyanakkor egy Iraktól a Földközi-tengerig húzódó iszlám országot akarnak létrehozni.
Dalia Rabin-Peloszof, az izraeli védelmi miniszter helyettese a katonai rádiónak nyilatkozva nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni a lap által Peresznek tulajdonított kijelentéseket.
Izraeli katonák vasárnap reggel Ciszjordániában két palesztint lelőttek, három másikat pedig megsebesítettek, miközben az izraeli belső kabinet a tűzszünet fenntartása mellett foglalt állást.
A kabinet vasárnapra virradóra Ariel Saron kormányfő elnökletével négyórás tanácskozást tartott.
A védelmi miniszter helyettese a hadsereg rádiójának kijelentette: az izraeli kormány újabb esélyt ad a tűzszünetnek, és meg akarja mutatni, hogy a béke és a párbeszéd folytatásának híve.
Befutott a The Witcher új évadának előzetese, Henry Cavillt Liam Hemsworth helyettesíti
