Benyújtotta keresetét a bírósághoz a Duna–Dráva Cement (DDC) Kft., mégpedig a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa augusztusi döntése miatt – áll a cég lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A kifogásolt döntés módosította a Gazdasági Versenyhivatal korábbi, megszüntető határozatát, amelyet a bélapátfalvai cementgyár, a Bécem Rt. részvényesei ellen a „közös irányítás megszerzéséhez történő engedélykérés elmulasztása” miatt indított eljárásban hoztak. (A DDC a Bécem Rt. ötvenszázalékos tulajdonosa).
A társaság szerint a versenytanács ez év június 28-i határozatában egyszer már megszüntette a versenyfelügyeleti eljárást, s ezt csak akkor módosíthatta volna, ha eljárása során törvényt sértett. A DDC érdemben vitatja a közös irányításszerzés megtörténtét is, a részvényvásárlások időpontjában hatályos versenytörvény rendelkezései alapján. A Gazdasági Versenyhivatal a cementipart és a Bécem Rt.-t érintő vizsgálatait korábban Horváth László fideszes országgyűlési képviselő beadványa alapján indította meg.
Demján Sándor-tőkeprogram: valódi szintlépés a magyar KKV-k számára
