Immáron két évtizede fut ki a Dunára ilyentájt, szeptember végén egy hajó, amelynek útját a rendszerváltás utáni években kitüntetett figyelemmel követi a sajtó. Az évtizedekre visszanyúló hagyományt Nagy Imre, az ELTE egykori főállású KISZ-titkárának jobbkeze, dr. Nagy Mihály teremtette meg, aki kezdetben az ELTE KISZ-bizottságának szervező titkára, később a KISZ KB Agitációs és Propagandaosztály vezetője volt. Az egyetemi tanulmányaikat kezdő hallgatók akkor még a gólyahajóra szálltak föl, amelynek neve és szereplői azóta kicserélődtek. Mára a KISZ-ből ENAMIKÉ Kft. lett, dr. Nagy Mihály az Enyedi „előtagot” használja, a gólyahajó pedig médiahajóvá változott.
Kiszivárgott Zelenszkijék ördögi terve: Magyarország a célkeresztben
