A magát ma is Csecsenföld elnökének nevező és valószínűleg a köztársaságbeli rejtekhelyén tartózkodó Maszhadov arról számolt be a Kommerszant Daily című orosz lapnak adott szombati interjújában, hogy megbízottja, Ahmed Zakajev már korábban találkozott Putyin régióbeli képviselőjével, Viktor Kazancev tábornokkal. A szakadárok vezetője emellett más munkatársai és orosz parlamenti képviselők találkozójáról adott hírt, amelyekre részben Oroszországban, részben Genfben került sor. Maszhadov elmondása szerint ugyanakkor e megbeszélések csak tapogatózó jellegűek voltak, és kizárólag a felek álláspontjának tisztázására irányultak. A vezető leszögezte: a harci cselekmények felfüggesztésére csak egy átfogó békemegállapodás után kerülhet sor. „Azért fogtunk fegyvert, hogy megvédjük magunkat, és csak akkor tesszük le, ha megfelelő garanciákat kapunk biztonságunkra. Ennek jeleit azonban egyelőre nem látom” – közölte.
Maszhadov szerint a pusztító háború lezárása nemcsak a csecsenek, hanem Oroszország érdeke is. Mint elmondta, a csecsen fegyveresek naponta tíz-tizenöt szövetségi katonai járművet semmisítenek meg, mindennap tucatnyi orosz katona esik el a harcokban, és az orosz propaganda baleseteket valószínűsítő állításaival szemben a szakadárok egy hónap alatt kilenc helikoptert lőttek le.
Több várost és fontos utat is ellenőrzésük alá vontak – állításuk szerint – szombaton hajnalban a csecsen lázadók a fegyverletételt célzó orosz felhívás után indított első összehangolt támadásukban.
Orosz tisztségviselők elismerték, hogy kiterjedt harcok folytak a szakadár kaukázusi köztársaság fővárosától, Groznijtól délkeletre fekvő hegyvidéki térségekben, és az összecsapások áldozatokat is szedtek, de a harcok mértékéről és az áldozatokról meglehetősen eltérő adatokat közöltek a szemben álló felek.
Az Interfax orosz hírügynökség szerint a csecsenek Saliban tüzet nyitottak a katonai parancsnok irodájára, a rendőrkapitányságra, egy közigazgatási épületre, és felgyújtották a bíróságot. A harcokban négy ember meghalt, a lázadók hajnali visszavonulásukkor pedig „több” halott vagy sebesült társukat magukkal vitték. Hírügynökségek szerint Kurcsalojban egy rendőrállomásnál négy órán át folyt tűzpárbaj, amelyben három (orosz) tiszt meghalt, tizennégy pedig megsebesült. Szerzsen-jürtben egy közigazgatási épületet szintén felgyújtottak a lázadók.
Befutott a The Witcher új évadának előzetese, Henry Cavillt Liam Hemsworth helyettesíti
