Hetedik kerületi lakásán, valamint edzőtáborozás ürügyén egy vidéki vadászházban a 44 éves férfi 2000-től több alkalommal fajtalanságra kényszerített egy, még 14. életévét be nem töltött és egy másik, csak 12 éves kislányt, akiknek egyébként ő volt az edzője. A BRFK szervezett és gépjárműbűnözés elleni osztályának nyomozói szeptember 19-én fogták el a férfit, majd a gyanúsított lakásán tartott házkutatás során a nyomozók több olyan eszközt és tárgyat foglaltak le, amely bizonyítékként használható fel a férfi ellen. A Pesti Központi Kerületi Bíróság szeptember 21-én helyezte előzetes letartóztatásba Z. László Györgyöt, akiről egyébként úgy tudjuk, hogy korábban rendőr volt.
Demján Sándor-tőkeprogram: valódi szintlépés a magyar KKV-k számára
