Milliárdos pótlást kér az MTV

Tábori Gabriella
2001. 09. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel 12 milliárd forintnyi tőkepótlásra szorul a Magyar Televízió Rt., ezért a részvénytársaságot felügyelő kuratórium tegnap arra adott felhatalmazást Bakó Lajos elnöknek, hogy napokon belül kezdjen tárgyalásokat a parlament illetékeseivel. Mint azt megírtuk, az MTV tavalyi évi országgyűlési beszámolójában már jelezte: külső segítség nélkül nem hajtható végre az intézmény konszolidációja.
A tőkepótlásról szóló döntés függvényében tárgyalhatja majd a kuratórium a közszolgálati televízió második féléves üzleti tervét. Bakó Lajos ugyanakkor úgy látja, hogy kedvező gazdasági folyamatok indultak be a Magyar Televíziónál, javulnak a gazdasági mutatók, amióta Mendreczky Károlyt nevezték ki az intézmény élére.

Távozott kurátor
Lemondott a Magyar Televízió kuratóriumának egyik civil tagja, a Községi Önkormányzatok Érdekszövetségének delegáltja, Kleinné Csiky Ildikó. A szövetség ma dönt arról, hogy a továbbiakban részt kívánnak-e venni a kuratórium munkájában. Szerinte egy jogállamban ezek az információk nem lehetnek titkosak az adófizető polgárok és a civil szervezetek előtt.
Bakó Lajos kuratóriumi elnök lapunknak úgy reagált, hogy a testület tagjai aláírtak egy titoktartási nyilatkozatot, ennek értelmében hozzáférhetnek a szóban forgó adatokhoz, és külső személynek nem adhatják ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.