Növekvő nemzet

Tegnap Erdély-szerte is becsengettek az iskolákban, így minden Kárpát-medencei magyar gyereknek elkezdődött az új tanév. Az örömteli esemény meglepetéssel érkezett: sok helyen több a gyerek. Idén nemcsak a kötelező kincstári optimizmus mondatja szülővel, pedagógussal, újságíróval egyaránt, hogy jobb és szebb lesz ez az év, mint a korábbi, mert a térségben tapasztalható demográfiai tendenciáknak ellentmondva növekedett a gyereklétszám a magyar iskolákban.
Megfordulni látszik egy évtizedek óta tartó szomorú folyamat, eljött az a nap, amikor a magyarság megmaradásának egyik legfontosabb területén is kedvező változásoknak örülhetünk. Felvidéken például a Rákóczi Szövetség sokéves munkája érett be már tavaly, amikor a beiskolázási programnak köszönhetően több gyerek iratkozott be az első osztályba, mint egy évvel előtte. A lélektől lélekig folyó harcot idén – az Apáczai Közalapítvány támogatásának köszönhetően – Kárpátalján is megkezdték, tanszercsomaggal és más kedvezményekkel csábítva szülőt és diákot magyar iskolába. Erdélyben is hasonló a helyzet: Kolozsvárott például sok év után először növekedett a kisiskolások és a középiskolák első évfolyamára beiratkozók száma. Olyan település is akad (Bonchida), ahol az eddig összevont osztály helyett két tanítónő várta a diákokat.
Beteltek a líceumi helyek is, így nem fenyeget az a veszély, hogy a nehezen kivívott kisebbségi jogokat amiatt kell feladni, mert nincs, aki éljen velük. „A vízcsepp kivájja a követ” – mondják a csángók, és most először nekik is van okuk a derűlátásra, hiszen a bukaresti hatalom passzivitását és tehetetlenségét megunva alternatív alapfokú magyar nyelvű oktatás indul hét moldvai településen, anyaországi pénzből. A szintén magyar költségvetési pénzből létrehozott Erdélyi Magyar Tudományegyetemen pedig az elfogadható felvételi eredményeket elérő csángó magyar felvételizőket tandíjmentes helyre veszik fel.
Romániában a magyar iskolába beiratkozott elsősök kétszázhúszezer lejes tanszercsomagot kaptak. Budapestről nézve nem nagy összeg az alig kétezer forintnyi segítség, mégis – ottani pedagógusok tanúsítják – hatalmas volt a mozgósító ereje. A szórványban arra is volt példa, hogy a szülők a már beíratott gyereküket kérték át „csomagos” magyar osztályba, de hasonló – ha nem nagyobb – ereje van a státustörvény által jövő évtől biztosított éves apanázsnak is (mint ismeretes, ezt olyan szülők kapják, akiknek legalább két gyerekük magyar iskolában tanul). Ezért is nagyon fontos a nemrég indult Gólyahír-akció, amelyen anyaországi gyerekek küldenek személyes ajándékcsomagot határon túli elsős társaiknak. Ha összegyűlik harmincezer csomag, akkor minden kisebbségi sorban élő elsősnek lesz anyaországi barátja, hasonló dologra eddig nem volt példa a Kárpát-medencében. A programhoz eddig közel száz oktatási intézmény csatlakozott, bizonyítva, hogy bármennyire úgy tűnik is, nem halt ki a nemzeti szolidaritás.
Hiszem azt, hogy a határon túli magyar szülők nem az ingyenceruzáért döntöttek az anyanyelvi oktatás mellett. Nem „etnobiznisz” történt, mint ahogyan azt előszeretettel emlegetik a budapesti hivatásos huhogók – a szülők többsége a gesztust értékeli nagyra. Megtapasztalhatták azt, hogy nem maradtak magukra, hogy egy nemzet vagyunk, sokan és erősek.
Tegnap becsengettek. Sok helyen többen vagyunk.