Ma „nemzeti szolidaritási nap” van Pakisztánban, a főváros kormányzati negyedét tegnap egész nap lobogókkal és egységre, valamint a terrorizmus elleni harca buzdító jelszavakkal díszítették. Eközben hangukat hallatják a vallási vezetők is: Amerika igazi célja nem Oszama bin Ladennek és híveinek megsemmisítese, hanem az, hogy légibázisokat építsen Pakisztánban. Az uléma tagjai úgy vélik, az Egyesült Államok attól tart, Pakisztán katonai ereje fenyegetést jelent az egész világra, ezért igyekszik azt ellenőrizni. „Az iszlám a béke vallása, amely elítéli a terrorizmus minden formáját. Az amerikai terrortámadás mögött a zsidók voltak, hiszen az ő érdekük szembeállítani a muzulmánokat a keresztényekkel, ezáltal beteljesítve undok terveiket, hogy ők váljanak a világ egyetlen irányítóivá” – fejtegették.
A vallási vezetők továbbra is támogatnak minden tálibbarát megmozdulást. Riaz Ahmed Khan helyettes külügyi államtitkár, a külügyminiszter szóvivője tegnap Iszlámábádban lapunknak nyilatkozva elmondta: az afganisztáni helyzet az elmúlt húsz év történéseinek eredménye, s kialakulásában hibásak azok a fejlett országok is, amelyek nem fordítottak kellő figyelmet arra, hogy a térségben lassan leépül a gazdaság, megszűnnek a különféle intézmények, és végzetesen elszegényedik a lakosság. Pakisztánnak mindig jó viszonyban kell lennie Kabullal (mint ismeretes, Pakisztán az egyike annak a három országnak, amely elismerte a tálib kormányt, és ma már az egyetlen, amely nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat), mert nagyon szoros a két nép közti nemzetiségi, kulturális és vallási kapcsolat. Az amerikai terrortámadás elkövetőit Amerikának kell megtalálnia. Pakisztán támogat minden terrorizmusellenes akciót, de semmi olyat, ami ennél több vagy más célt szolgál. Határozottan visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint a támogatásért cserébe az ország alkut folytatott volna Amerikával, és kifejtette: nem kell túlértékelni a néhány ezer tálib-barát tüntetőnek a szerepét a 140 milliós országban. A politikus úgy vélte, az ország lakosságának többsége elítéli a terrorizmust.
***
Afganisztán ellen irányuló ellenséges akcióban Pakisztán nem hajlandó részt venni – jelentette ki Riaz Mohammad Hán, a pakisztáni külügyminisztérium szóvivője. Másfelől azt is közölte, hogy országa nem szolgálhat menedékül Oszama bin Ladennek és társainak, ha az amerikai támadások elől Afganisztánba próbálnának menekülni. Eközben a pakisztáni tartomány kormányzójának szerdán elhangzott közlése szerint Pakisztán nem nyitja meg határát az Egyesült Államok esetleges csapásai elől menekülő afgánok előtt, de menedéket nyújt azoknak, akiknek sikerült illegálisan átlépniük a határt.
Kiszivárgott Zelenszkijék ördögi terve: Magyarország a célkeresztben
