Osztrák, szlovák, szlovén, cseh, lengyel, illetve magyar szakszervezeti vezetők részvételével tartottak tegnap konferenciát Budapesten, hogy az EU-csatlakozásra váró országok munkavállalóit érintő kérdésekről egyeztessenek. Gaskó István, a Liga elnöke, a munkavállalói oldal soros elnöke lapunknak elmondta: a csatlakozási tárgyalások során egyedül Magyarország zárta le ideiglenesen a munkaerő szabad ármalására vonatkozó fejezetet – a szakszervezetek szerint a munkavállalók hátrányára.
– A konferencia résztvevői azon aggodalmuknak adtak hangot, hogy – bár megértik nyugat-európai kollégáik érdekeit – az EU-bizottság velük szemben is viszonyítási alapnak veszi majd a Magyarországgal kötött, keményebb feltételeket szabó ideiglenes megállapodást – hangsúlyozta Gaskó. Elmondása szerint – Szlovénia és Csehország kivételével – a csatlakozásra váró országok szakszervezetei úgy ítélik meg, hogy kormányaik nem vonják be őket érdemben az uniós tárgyalásokba, ezáltal csökken a csatlakozás társadalmi támogatottsága, legitimitása. Gaskó István elmondta, hogy az Európai Szakszervezeti Szövetségben közös munkacsoportokat hoznak létre a várható munkaerőmozgás pontos felmérése érdekében. Hozzátette: a szakszervezetek nagyobb beleszólást követelnek az EU-s források, alapok elosztásakor és felhasználásakor hozott döntések meghozatalakor is.
Továbbra is keresik a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolettet
