Rekordokat dönt Bush népszerűsége

Soha nem tapasztalt arányú népszerűségnek örvendhet a napokban végzett felmérések alapján az amerikai elnök és kabinetje. Hogy sikerről mégsem lehet beszélni, annak az oka abban rejlik, hogy a példátlan támogatottság szinte kizárólag a nemzeti vészhelyzet miatti társadalmi összefogásra vezethető vissza.

2001. 09. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábbi csúcsokat megdöntve a legutóbbi közvélemény-ku-tatások adatai szerint a megkérdezett amerikaiak 92 százaléka támogatja az ifjabb George W. Bush és kormányának intézkedéscsomagját. Egyetértenek a válaszcsapás szükségességével a terroristák és támogatóik – legyenek azok akár államok – ellen, még akkor is, ha ezek a támadások ártatlan polgári áldozatokkal járnának.
Az elnök feltétlen támogatásra számíthat a belső biztonság fokozására tervezett intézkedések terén is. Az utóbbiak elfogadottsága legalább annyira szokatlan, mint a döntéshozók népszerűségének jelenlegi aránya – a legerősebb és legnyíltabb demokráciák egyikeként a polgári szabadságjogok korlátozása a biztonság érdekében mindig súlyos viták tárgya volt az Egyesült Államokban, és a különleges helyzetektől eltekintve javarészt a liberális álláspontok érvényesültek. Ezúttal azonban Bush mögé sorakoznak akár a személyi igazolvány bevezetéséről, akár a repülőgépek fedélzetére küldött fegyveres őrökről vagy a csomagok tüzetesebb ellenőrzéséről legyen szó. Megfigyelők ugyanakkor meglepetésüknek adnak hangot azzal kapcsolatban, hogy a kampány során, de hivatalba lépése után is a külpolitikai tudatlansággal vádolt Bush a váratlan helyzetben eddig milyen jól megállta a helyét.
Az alelnök Dick Cheney (aki az elnök édesapjának védelmi minisztere volt), Colin Powell, a külügyminiszter (az idősebb Bush vezérkari főnöke) is a rendkívül kemény, ám hasonlóképpen intelligens Condolezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó a számtalan PR-szakember és egyéb stáb mellett gondoskodnak arról, hogy az elnök sikeresen manőverezzen a terrortámadást követő politika zátonyai között.
A támadást követő két hét rekordadatai mindazonáltal nem lehetnek alkalmasak hosszú távú következtetések levonására. Amerika most – csakúgy, mint Pearl Harbor idején és más országokhoz hasonlóan – elsősorban a szükséghelyzet miatt mutat átlagon felüli nemzeti egységet s a döntési helyzetben levők népszerűsége épp ezért ilyen magas.
Végső soron azonban a terrorizmus elleni kampány sikerei és a terrorcsapások hatása emlékének halványulását követően dől el, hogy választói szemében megfelelő intézkedéseket eszközölt, s jól nyilatkozott-e az ifjabb Bush.
George W. Bush amerikai elnök terroristaellenes repülésbiztonsági intézkedéscsomagot jelentett be a chicagói O’Hare repülőtéren tett látogatása során.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.