Röviden

Munkatársunktól
2001. 09. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Módosítanák a médiatörvényt
A médiatörvény módosítását kezdeményezi az ORTT panasz-bizottsága, mert mint a soros elnök, Nagy Janka Teodóra fogalmazott: illuzórikusan rövid az a kifogásolt műsor elhangzásától számított 48 órás határidő, amelynek letelte előtt a panaszosoknak jelezniük kell észrevételüket. Az elmúlt negyedévben a legtöbb panasz a Magyar Rádió miatt érkezett a testülethez, míg a tv-programok között e tekintetben az MTV A Hét című műsora vezet. (G. T.)

Ökumenikus születésnap
A humanitárius ellátás rendjét az ország összes településére egységesen érvényes chartában kell szabályozni – mondta Harmati Béla evangélikus püspök tegnap, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat (MÖSZ) tizedik születésnapja alkalmából tartott konferenciát követő sajtótájékoztatón. Lehel László, a MÖSZ igazgatója elmondta: a több mint nyolcvan főállású alkalmazottjuk munkáját a protestáns egyházakon kívül 15 ezer magánszemély is támogatja, a hazai szociális munkában 16 intézményükön keresztül vesznek részt. (J. Á.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.