Szinte a duplájára emelkedik az idei tanévben az ösztöndíjas roma fiatalok száma – tudtuk meg Báthory Jánostól, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökétől. Míg a tavalyi tanévben mintegy 7500 cigány diák részesült támogatásban, addig ez a szám az idei tanévben várhatóan tízezerre emelkedik.
Az ösztöndíjat a fiatalok részére az Igazságügy Minisztérium (IM), illetve a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány és a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány biztosítja.
Az IM 2000-ben száz-, idén kétszázmillió, 2002-ben kétszázötvenmillió forintot, a két közalapítvány pedig egy-egy tanulmányi félévre 50–100 millió forintot szán a roma fiatalok tanulmányainak támogatására.
*
A békés együttélésnek nincs alternatívája Magyarországon – jelentette ki szombaton Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, Budapesten a XVIII. kerületben a nemzetiségi park avatási ünnepségén. A Szervét Mihály téren kialakított parkban felvonták a tizenhárom magyarországi kisebbség zászlaját a megjelent diplomáciai testületek tagjai, valamint az országos kisebbségi önkormányzati képviselők küldöttei előtt. Kaltenbach Jenő emlékeztetett arra, hogy Magyarországnak és Budapestnek történelme során voltak dicső napjai, de ezeket sok esetben kudarcos korszakok követték, és mindezek érintették az ittlakókat attól függetlenül, ki milyen nyelven beszélt.
Deák Dániel: Rocksztárként fogadták Orbán Viktort
