Tollhegyen

Nem sokkal az amerikai tragédia után illetékes helyen betiltották a pop-rock-beat zene több klasszikusa dalainak sugárzását, nem sorolom, ki mindenkiét, négyet említenék, olyanokat, amelyek mellett felnőtt egy teljes generáció: Bob Dylan, a Menny kapuján kopogtatva; Led Zeppelin: Lépcsőház a mennybe; The Rolling Stones: Rubinvörös kedd; Simon és Garfunkel: Híd a zavaros víz felett.
Meg még sokan mások…
Az volt a baj ezekkel a zeneszámokkal, hogy állítólag terrorcselekményre hívták föl Oszama bin Laden terroristáit, akik ezelőtt Csipkerózsika-álmukat aludták kikeményített vánkoson, aztán viszont jöttek, láttak és lőttek.
Illetékes helyen asszociációkat vélnek fölfedezni az Animals Tűnjünk el innen slágerében, ahogyan a Beatles-sztár John Lennon Imagine-jében is – ami persze kapitális butaság.
Szamárság.
Abszurdum. (Még Frank Sinatra örökbecsű New York, New York-jával is valószínűleg az volt a baj, hogy sokat emlegették benne a támadást ért metropoliszt.) A Rage Against The Machine együttes teljes repertoárját is dobozba tették az „agresszivitásuk miatt”.
Ehhez képest a Fel, vörösök, proletárok, csillagok, katonák nevezetű sláger sehol sincs a slágerlistán, ahogyan a Vörös Csepel is lemaradt az időmérő futamban – mindössze az Internacionálé fut az éllovasok közt, bár azt is mindössze Thürmer Gyula berkeiben, a volt szovjet zóna körzeteiben dúdolják, ott is csak a munkanélküliség sújtotta területeken, ahol a volt párttitkár kéreti magához a helyi prímást.
Ott egyébként bizakodó a hangulat.
Tavaszig.