Üdvözli a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum között létrejött, a 2002-es országgyűlési választásokra szóló megállapodást a Nemzeti Egységmozgalom. Megkülönböztetett jelentősége van a polgári öszszefogásnak a széthúzással, széteséssel, szétbomlással jellemzett, magunk mögött hagyott XX. század után. A magyar politikai életben egyedülálló és példamutató esemény irányadó a XXI. század Magyarországa számára, amely olyan lesz, amilyenné mi, polgárai tesszük. Bebizonyosodott ugyanis, hogy az összefogás nemes gesztusára akkor és ott van lehetőség, amikor és ahol a felek nem azt hangsúlyozzák, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt, ha a szolgálat irányítja az embert és közösségeit. Azt a reményteljes üzenetet hordozza a Fidesz és az MDF által jegyzett polgári összefogás, hogy képesek vagyunk közös értékeink mentén összefogni a politikában, képesek vagyunk összefogással erősíteni közösségeinket, és képes a nemzet egésze összefogni a közös és nemes célok érdekében.
Balipap Ferenc, Balogh János, Beke Pál, Bolberitz Pál, Dippold Pál, Ferencz Csaba, Fodor Miklós, Gyurkovics Tibor, Lanczendorfer Erzsébet, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Papp Lajos, Schulek Ágoston.
NATO-művelet indult a lengyelországi drónincidens miatt
