Perújra-felvételi tárgyalást tart a Fővárosi Bíróság (FB) október 10-én Torgyán József kisgazda pártelnök parlamenti frakcióból történt májusi kizárása ügyében a Fővárosi Főügyészség kérelme alapján – tájékoztatta lapunkat a bíróság. Az ügy előzménye, hogy az FKGP országgyűlési frakciója május 7-én kizárta soraiból a pártelnököt, és visszahívta Pallag László, illetve Pancza István kisgazda képviselőket az ügyrendi bizottságból. A határozatokat azonban Pallag László – Torgyán József egyik feltétlen híve – a bíróság előtt megtámadta, az eljárás alperese pedig maga a kisgazdapárt volt. A bíróság indoklása szerint a kisgazda pártalkotmányból megállapítható, hogy a képviselőcsoport a párton belüli szervezetként működik. A frakció 1998 júniusában elfogadott szabályzata rögzíti a kizárás, illetve visszahívás esetén követendő eljárást, ennek azonban a megtámadott határozatok nem felelnek meg, ezért jogszabálysértőek.
A Fővárosi Főügyészség július 18-i keltezésű perújítási kérelmében az ítélet megváltoztatását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a bíróság a parlamenti házszabály rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyásával téves megállapításra jutott, és hatáskörébe nem tartozó kérdésben döntött. Az ügyészség szerint az Alkotmánybíróság parlamenti frakciókat illető, 1998-ban hozott határozatának indoklásából „aggálytalanul levonható az a következtetés, hogy a képviselőcsoport nem az FKGP testületi szerve, hanem az Országgyűlésen belül működő autonóm szervezet.”
Torgyán a múlt heti Kis Újságban elnöki körlevelében arra kérte a párt tagságát, hogy küldjék el azon személyek nevét és címét, akikről feltételezik, hogy ajánlószelvényeiket majdan az FKGP jelöltjeinek adják – közölte tegnap a Világgazdaság. A körlevél szerint ezen személyek jegyzékét Keserű József fogja összegyűjteni és rendszerezni, valamint kéri, hogy az adatokat minél előbb küldjék el a székházba, levélben vagy faxon. Megkeresésünkre Lenkovics Barnabás általános ombudsman közölte: a hivatal csak azután alkothat hivatalos véleményt az ügyről, ha panasz érkezik hozzá, és azt kivizsgálja. Majtényi László volt adatvédelmi biztos lapunknak elmondta: az FKGP eljárása az érintettek beleegyezése hiányában jogszerűtlen.
Sorsoltak a Magyar Kupában: a Paks és a Ferencváros is örülhet
