A szeptember 11-i terrorcselekmények ügyében nyomozó amerikai hatóságok szerdán Seattle-ben letartóztattak négy arab férfit. Az illetők azért kerültek a nyomozók „látókörébe”, mert vesztegetés révén, vizsga letétele nélkül akartak veszélyes anyagok szállítására is szóló nagyteherautó-vezetői engedélyt szerezni. Eközben az ENSZ New York-i székházában az amerikai diplomaták – előzetes, puhatolózó tárgyalások folytatása után – a Biztonsági Tanács többi tagállamának képviselői elé terjesztettek egy olyan határozati javaslatot, amely előírná a világszervezet tagországainak a terroristacsoportok pénzügyi eszközöktől való megfosztását. A határozattervezet a beutazási engedélyezés, a kiadatás és a bűnüldözői információcsere tekintetében is kötelezettségeket fogalmaz meg.
Amerikai katonai küldöttség tárgyal Ankarában, hogy a szélsőséges csoportokkal évtizedek óta harcoló török hadsereg tapasztalatairól tájékozódjék. Csütörtökön került sor Ismail Cem török külügyminiszter és amerikai kollégája, Colin Powell találkozójára. Carlton W. Fulford tábornok, az Európában állomásozó amerikai erők helyettes főparancsnoka csütörtökön kijelentette: reméli, hogy tanulnak a terrorizmus elleni harc török módszereiből. Törökország, mint a NATO egyetlen iszlám tagországa, felajánlotta Washingtonnak, hogy tanácsot ad arra, hogyan működjék együtt a tálib vezetés ellen harcoló afganisztáni Északi Szövetséggel.
José María Aznar spanyol kormányfő a kongresszus ülésén jelezte, kormánya arra törekszik, hogy elérje a baszk szeparatista terrorszervezet, az ETA és támogatói külföldi bankszámláinak befagyasztását, ahogy az az iszlámra hivatkozó terrorista mozgalmakkal történik napjainkban. José María Aznar hangsúlyozta, hogy Spanyolország a jövő év első felében esedékes EU-elnöksége idején külön figyelmet kíván szentelni az európai országok közti és a Földközi-tenger térségében a terrorizmusellenes intézkedései koordinálására, és a spanyol rendőrség aktívan kíván részt venni az Europol szakembereinek kiképzésében. EU-elnöksége alatt a spanyol kabinet külön hangsúlyt kíván fektetni a közép-keleti válság megoldására.
New York egyik kórházában rábukkantak négy halottnak hitt ír fiatalemberre, akikről feltételezték, hogy a Világkereskedelmi Központ törmelékei alatt lelték halálukat. Egy írországi parlamenti képviselő, Caolimghin O Caolin jelentette be csütörtökön Dublinban, hogy az Egyesült Államokban engedély nélkül munkát vállaló írek, akik a szeptember 11-i terrortámadás idején éppen a WTC ikertornyai közelében dolgoztak, a kiutasítástól való félelmükben nem merték felfedni kilétüket. Családjuk két héten át nem tudott semmit a fiatalemberekről, végül a Sinn Fein parlamenti csoportjához tartozó képviselő segítségét kérték. A négy fiatalember többszörös sérülést szenvedett, de túlélték a tragédiát.
A ciprusi kormány cáfolta azt a csütörtöki helyi sajtóértesülést, amely szerint külföldi hírszerző szolgálatoknak listát adott volna át 20, a szigetországban 1997-ben és 1998-ban kiképzett arab pilóta nevével. Az egyik helyi lap ugyanis korábban azt állította, hogy Ciprus magánrepülő-iskoláiban 20 arab személyt képeztek ki kisméretű repülőgépek vezetésére, és most listát adtak át róluk európai és amerikai titkosszolgálati illetékeseknek.
*
A cseh hadsereg gyorsreagálású dandárjának páncélosait kivezényelték tegnap a Szabad Európa/ Szabadság Rádió prágai központjának védelmére. Jaroslav Tvrdik cseh védelmi miniszter a CRo1 közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a döntést a rádiót fenntartó Egyesült Államok kérésére hozták. A város központjában lévő Szent Vencel tér közelében az épület védelmét az említett dandár ejtőernyősei is biztosítják.
Merényletet kíséreltek meg a francia labdarúgó-válogatott ellen a 2000-es labdarúgó Európa-bajnokság idején – jelentette be Klaas de Vries belügyminiszter a holland parlamentben. A rendőrség információi szerint az akciót egy algériai szélsőséges csoport szervezte, de sikerült idejében meghiúsítani. (MTI)
Szentkirályi Alexandra: Csak bátor és patrióta kormány képes megvédeni az országot
