Varga Mihály a 25 százalékos kulcs esetében hároméves ciklusban, két-két százalékpontos mérséklést tart elképzelhetőnek. Az áfánál a módosítások révén eltűnne a nulla kulcs is. A miniszter szerint a személyi jövedelemadó jelenlegi szintje is mérsékelhető.
Varga Mihály szerint megoldható – emellett fontos lépés az ország pozitív külső megítélésének szempontjából –, hogy Magyarország 2002-ben átálljon az államadósság forintalapú finanszírozására: erről a szaktárca a Magyar Nemzeti Bankkal is egyeztetett.
A tervek szerint a költségvetés devizaszükségletét a jegybank ezután nem külföldről teremti majd elő, hanem a tartalékokból törleszti. Ezzel kapcsolatban a miniszter elmondta: a nemzetközi tartalékok összege ma igen magas – hozzávetőlegesen 13,1 milliárd euró –, az országnak azonban tízmilliárd euró körüli szint is elegendő lenne.
A miniszter a napokban megbeszélést folytatott Simor Andrással, a Budapesti Értéktőzsde elnökével, akivel egyetértettek abban, hogy folyamatosan keresni kell a tőzsdék közötti együttműködés lehetőségét. A három közép-európai tőzsde együttműködése szempontjából Varga megítélése szerint a lengyeleké lehet a döntő szerep: ők – a legnagyobbként – eddig elzárkóztak az együttműködés gondolatától, ám az ottani kormányváltás miatt elképzelhető, hogy az eddiginél nyitottabban állnak majd hozzá a kérdéshez. A három tőzsde együttműködése a miniszter szerint fokozatosan szélesedhetnék ki a fúzióig. Kiemelte: a szükséges jogszabályi hátteret a magyar kormány kész biztosítani.
A miniszter szerint a New York-i terrortámadások miatti gazdasági visszaesés várhatóan nem túl mély és átmeneti lesz majd: kevésbé valószínű, hogy tartós válsággal kell számolnunk. Magyarország nyitott gazdaságként együtt mozog az Európai Unióval, bár Varga Mihály szerint jó esély mutatkozik arra, hogy megmaradjon a növekedési előnyünk az unióval szemben. A miniszter hangsúlyozta: a gazdaságélénkítő csomag nem önmagában produkál élénkülést, hiszen az állam által biztosított milliárdokhoz jelentős vállalkozói saját forrás is kapcsolódik, ami lendületben tartja a magyar gazdaságot. Az inflációval kapcsolatban a miniszter közölte: minden remény megvan arra, hogy a szeptemberi mutató nyolc százalék alatt legyen.
Varga Mihály a nyugdíjreformról elmondta: e hónapban írják ki azt a közbeszerzési eljárást, amely az egyéni számlarendszer informatikai hátterének kialakítására vonatkozik. Az elbírálás után – ez várhatóan novemberben lesz – megkezdődhet a rendszer kiépítése, amely így 2003-tól fokozatosan megkezdheti működését.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
