1. A Könyves Kálmán körúton – labdarúgó-mérkőzés miatt – ma 12–21 óráig lezárják az Üllői út és a Gyáli út között a Lágymányosi híd felé vezető oldalt, valamint az Üllői út kétoldali szervizútját a Bláthy Ottó utca és a Könyves Kálmán körút között. (A 3-as metró vonalán céljárat közlekedik kb. 16.30-kor Újpest-Városkaputól a Népligetig, valamint kb. 20 órakor a Nagyvárad tértől Újpest-Városkapuig.)
2. A XI., Bartók Béla úton csatornát építenek, ezért a Kemenes utcánál lezárták a Szent Gellért tértől kifelé a belső sávot, valamint szintén a Gellért tértől egyirányúsították a Budafoki utat a Csíky utca felé. Az ellenkező irány forgalmát a Csíky utca–Bartók Béla út útvonalra terelik. (A 86-os autóbuszok, valamint a Tétény-buszok módosított útvonalon járnak. Megszüntették a Szent Gellért téri megállót, ehelyett ideiglenesen a 7-es busz Bartók Béla úti megállójában lehet fölszállni a buszokra.)
3. A II., Máriaremetei út külső szakaszán – a Hidegkúti út és a Kond vezér utca között – szintén közműépítést kezdtek, ezért szakaszosan, fél szélességben lezárják az útpályát. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza.
4. Filmforgatás miatt ma este 8 órától ismét elzárják a forgalom elől a Lánchidat és a Roosevelt teret, ezért a 16-os autóbusz nem jár, a 105-ös az Erzsébet hídon át, módosított útvonalon viszi az utasokat.
5. Az Újpestet Rákospalotával összekötő Árpád úti felüljárót felújítják, ezért irányonként csak egy sáv járható. A közelben a Hubay Jenő téren és a Bácska utcában közművet építenek, ezért sávlezárások nehezítik a közlekedést. A Deák utcába csak a tér felől lehet behajtani. A munkák miatt a 25-ös és a 70-es autóbuszok terelőúton járnak.
6. Tart még az M3-as autópálya felett átvezető Széchenyi úti felüljáró felújítása is. A hídon a fél útpálya már járható, a forgalmat jelzőlámpa szabályozza.
7. A Kerepesi út – Szentmihályi út – Keresztúri út csomópontjában a csatornaépítés befejeződött, újra az eredeti forgalmi rend szerint lehet közlekedni.
– A XVII., 513. utcát csatornaépítés miatt egyirányúsították az Újlak utca és a Pesti út között a Pesti út felé. A Pesti utat a Keresztúri út közelében szélesítik, ezért szakaszosan útszűkületen kell áthajtani.
– Kőbányán, a Kada utcában a Száraz és az Óhegy utca között közművet építenek, ezért a 95-ös autóbuszok terelőúton járnak.
– A Róbert Károly körúton a Lehel utca után a Kacsóh Pongrác úti felüljáró felé vezető külső sávot lezárták.
– A Könyves Kálmán körúton az Üllői úti csomópont előtt a Népliget felé, valamint a Gyáli úton az Illatos út és az Ecseri út között az áruháznál sávlezárás nehezíti a közlekedést.
– Pesterzsébeten a Mártírok útját a Határ út és a Kossuth Lajos utca között lezárták.
– Budafokon, a Leányka utcában a Savoyai Jenő térnél a kifelé vezető külső sávot, a Mária Terézia utcában pedig a balra kanyarodó belső sávot lezárták. Az Ady Endre úton az Anna utcától a Kamaraerdő felé egy szakaszon útszűkületen kell áthajtani, ugyanakkor az Anna utcából nem lehet kihajtani az Ady Endre útra.
Forrás: Fővinform
Marine Le Pen: Le kell számolnunk a macronizmussal
