A Fővinform jelenti

–
2001. 10. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

1. Megállási tilalom lesz érvényben déli 12 órától 17 óráig a Múzeum körúton az Astoria felé, a Bródy Sándor utca és az ELTE autóbehajtója között, a másik oldalon pedig a Ferenczy István utcától kezdődően a táblákkal jelzett szakaszon.
2. A XI. kerületben, a Bartók Béla úton csatornát építenek, ezért a Kemenes utcánál lezárták a Szent Gellért tértől kifelé a belső sávot, ugyanakkor a Budafoki utat egyirányúsították a Szent Gellért tértől a Csíky utca felé. Az ellenkező irány forgalmát a Csíky utca–Bartók Béla út útvonalra terelik.
3. A Budafoki úton befelé közlekedő 86-os autóbuszok, valamint a Tétény-buszok módosított útvonalon járnak. Megszüntették a Szent Gellért téri megállót, helyette ideiglenesen a 7-es busz Bartók Béla úti megállójában lehet fölszállni a buszokra.
4. A II. kerület, Máriaremetei út külső szakaszán – a Hidegkúti út és a Kond vezér utca között – szintén közműépítés kezdődött, szakaszosan, félszélességben lezárják az útpályát. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza.
5. Átadták az új 3-as villamos vonalát. A járattal a Mexikói út és a Gubacsi út között lehet utazni. Megszüntették a 13-as és a 63-as villamosjáratot, a 62-es villamos pedig meghoszszabbított útvonalon közlekedik Rákospalota, Mézeskalács tér és Kőbánya, Mázsa tér között.
6. Az Újpestet Rákospalotával összekötő Árpád úti felüljárót felújítják, ezért irányonként csak egy sáv járható. A közelben a Hubay Jenő téren és a Bácska utcában közművet építenek, ezért sávlezárások nehezítik a közlekedést. A Deák utcába csak a tér felől lehet behajtani. A munkák miatt a 25-ös és a 70-es autóbuszok terelőúton járnak.
– Tart még az M3-as autópálya felett átvezető Széchenyi úti felüljáró felújítása is. A hídon a fél útpálya már járható, a forgalmat jelzőlámpa szabályozza.
– A Kerepesi út–Szentmihályi út– Keresztúri út csomópontjában a csatornaépítés befejeződött, újra az eredeti forgalmi rend szerint lehet közlekedni.
– A Pesti utat a Keresztúri út közelében szélesítik, ezért szakaszosan útszűkületen kell áthajtani.
– Kőbányán, a Kada utcában a Száraz és az Óhegy utca között közművet építenek, ezért a 95-ös autóbuszok terelőúton járnak.
– A Róbert Károly körúton, a Lehel utca után a Kacsóh Pongrác úti felüljáró felé vezető külső sávot lezárták.
– A Könyves Kálmán körúton, az Üllői úti csomópont előtt a Népliget felé, valamint a Gyáli úton az Illatos út és az Ecseri út között, az áruháznál sávlezárás nehezíti a közlekedést.
– A Tartsay utcában és a Szent László utcában csatornát építenek, ezért a 19-es autóbuszok mindkét irányban módosított útvonalon közlekednek.
A XII. kerületben a Ráth György utcát a Székács utcától a Határőr utcáig ideiglenesen egyirányúsították.
Budafokon, a Leányka utcában, a Savoyai Jenő térnél a kifelé vezető külső sávot, a Mária Terézia utcában pedig a balra kanyarodó belső sávot lezárták. Ugyanebben a kerületben az Ady Endre úton az Anna utcától a Kamaraerdő felé egy szakaszon útszűkületen kell áthajtani.
Forrás: Fővinform

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.